Amikor a gyerek fejében minden a helyére kerül

Amikor Telkiben laktunk még, a távolsági járat éppen a fiam leendő iskolája mellett haladt el, sőt a busz egy megállója éppen előtte áll. Bár ennek a neve prózaian Vízművek, nagyon sokszor voltam fültanúja, ahogyan maguk a sofőrök, máskor az utasok emlegetik. A „zsidó iskola”, így mondták rendszerint. Tényszerű megállapítás, hisz az iskola nevében is benne van, „zsidó alapítványi iskola”. Valahogy mégsem szerettem hallgatni, ahogyan ezt mondták és ebben biztosan sok személyesség, kevesebb objektivitás lakott. Kárpáti Judit írása.

Mert néhányszor fültanúja voltam kifejezetten bántó megjegyzéseknek is, amiket sehova sem tudtam tenni,

hiába ültem egy csomó szatyorral a lábamnál. Már nem lakunk Telkin és nem ülök ezen a járaton, így akkor jutott eszembe újra ez az egész, amikor egy hétfői napon a fiamat vittem iskolába.

Az autóban ülve lettem figyelmes arra, hogy az épülettel szemközti két óriásplakáton – vajon nem lenne-e tilos iskola közvetlen közelébe reklámtáblát rakni egyébként is? – két hatalmas karikatúraszerű, vigyorgó fej bámul rám. Persze nem kell senkinek elmagyarázni, hogy a Sorost és Junckert ábrázoló plakátról van szó és mindjárt kettőt is kiragasztottak, nehogy kétely támadjon bárkiben is.

A fejemben összekapcsolódott, nyilván teljességgel szubjektív módon, hogy egy bizonyos logika szerint hol lehetne alkalmasabb helye ennek a plakátnak, mint a „zsidó iskola” előtt?  Járjon arra bárki, gondoljon bármit.

A héten aztán mindennap elém tárul a plakát és közben érzem, amint nyomakszik a gyomrom felfelé minden alkalommal. Hogyan lehetséges, hogy ezek a gyerekek, minden nap erre mennek, erre jönnek ki az iskolából?

Amint szerda délután belépek a kapun, igyekszem elfelejteni az egészet, mert nem akarok minden nap szembesülni azzal, amit a plakátok üzennek. Lépdelek sietősen, lihegve a másodikra.

Nincs rá más kifejezés, eláll a lélegzetem, amint meglátom a darvakat.

Tudom, hogy hetek óta készültek erre, de ezúttal ebből kimaradtam, a sok teendő elsodorta a hajtogatós felhívást. Szerencsére nem rajtam múlott, hogy a második emelet folyosóján véges végig lógnak lefelé a lámpatestekről a színes, gyerekek és szüleik, tanáraik által hajtogatott darvak. Pontosan ezer darab.

Este faggatom Milánt és elmesél mindent, amit nekik a tanárok a darvak hajtogatásának kapcsán átadtak.

Hirtelen eszembe ötlik kislánykorom egyik kedvenc könyve, a Csíkos könyvek sorozat egyik darabja. „Szadako élni akar”.  Kiderül, a fiam mindent tud Nagaszakiról és Hirosimáról, amit tudnia kell egy tízévesnek és úgy alakul, hogy beszélgetés közben Csernobil is szóba kerül. Érdekli és csodálkozva hallgatja, eddig erről nem meséltem.

Pár nappal később kedves barátnőmmel, R.-el találkozom, mesélem neki, milyen jó beszélgetésben volt részem; Michelle Obama könyvének magyar fordítóival készíthettem interjút. (Hétvégén olvashatjátok!)

Izgalommal osztom meg vele a részleteket, milyen érdekes, okos nőkkel találkoztam, ő pedig a téma kapcsán elmeséli, miféle dolgok érik mostanában.

R. ugyanis, ahogyan itthon mondjuk, félvér. Gyönyörű tejeskávé bőrrel, hatalmas barna szemekkel és olyan érző lélekkel, amelyik a legnagyobb elhivatottsággal dolgozik egy alapítványért, ami gyerekeknek segít. Nemrégiben kisebb műtéten esett át, a kórházból eljövet, még hallotta, ahogyan utána kiabált egy asszony:

„A mi pénzünkön gyógyulsz, migráns!”. Elmesél még három-négy esetet, ami, mióta ez a „kampány” elindult, vele megesett.

Már búcsúznánk, megölel és kéri, beszéljük meg legközelebb a „Zöld könyvet”. Készülünk a férjemmel mi is megnézni, de most velünk a gyerek, jövő héten lesz rá alkalom.

Elválunk és eltökélem, nyakon ragadom a kölyköt, megnézi ő is a filmet velünk, még ma.

Anyám már látta, ő mondta, szerinte látnia kell, hát mire várjunk? A terem megtelik, benne ő az egyetlen gyerek. Pisszenés nélkül nézi végig a filmet, tudom, hogy érti, amit tízévesen értenie kell.

Vasárnap elmegyek futni és már tudom, mivel enyhítem a bűntudatot, hogy nem hajtogattam darvakat. Írok róla.

Hogy elmondjam, ezer daru disznót győz. Hogy ha kint ocsmány plakátok ordítják az értelmetlen valóságot a gyerekem arcába, hajtogathatok neki filmből, történetből, papírból ezer darvat. A fejében az összes szín a helyére kerül, érteni fogja a világot. Nem kell, hogy féljek, mert mindez nem más, mint a legtöbb, amit adhatok. Hogy lehet vigasztaló a lét.

Fotó:rokaanimeblohg.hu