Ez az év a takaréklángon égő boldogság éve volt. Nem lagymatag vegetálás, hanem egyenletes, kiszámítható és biztonságot adó meleg, amiben minden szarság elviselhetővé váik. A meleget a négy gyerekem adagolja, akik ösztönösen zárnak össze azért, hogy lüke anyjuk biztonságos keretek között  feszegethesse saját határait. Mostanában a rengeteg munkám miatt kevés időt töltöttünk együtt, azt viszont zseniálisan. Salát Luca írása.

A kapcsolatunk energiamérlege már egyértelműen nem arról szól, hogy én tolok bele anyai-apai-t, hanem ők hordoznak engem a tenyerükön.

Ha visszagondolok az elmúlt évre, szinte csak őket látom, pontosabban minket, ötünket

Sok-sok 10 pontos kép ugrik be magunkról:

A sípálya, ahol két évtizedes szívás után először siklunk együtt óbégatás, halálhörgés, elgurult sílécek, botok és gyerekek keresgetése nélkül.

A tavaszi karantén lassú szétcsúszása ágyban fetrengős reggelekkel, utolsó pillanatban összedobott házi feladatokkal, végtelenített társas játékokozásokkal, éjszakába nyúló filmnézésekkel.

A nyári Balatonon a ping-pong bajnokságunk, és a hatalmas homokvár, amit a strandon együtt építettek.

A hétköznapok estéi, amikor hazazuhanok a munkából és a gyerekek vacsorát főznek, mert tudják, hogy az anyjuk ma se fog enni adni nekik.

És azok az esték, amikor mégis adok nekik enni, pontosabban közösen göngyölítjük a sushit, aprítjuk a hagymát vagy égetjük oda a pörköltet.

OLVASTAD MÁR?  Ne szólj bele fiam, nem a te dolgod!

A hétvégék, amikor  elnyúlok a kanapén az aktuális bárgyú sorozatunk előtt körülbástyázva magamat hosszúlépéssel, félig kész horgolt takarókkal, két cuki cicával és néhány gyerekkel.

A  kockulásaink a számítógép előtt, ahogy türelmesen figyelmeztetnek a kölykeim tizedszerre is, hogy fordítva fogom a konzolt, aztán egy

„Bocsánat, Mama!  felkiáltással virtuálisan ontják ki a beleimet.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!