Vonat alá ugrik, dolgozat közben ablakon kiugrik, parkolóházból mélybe veti magát, megkéseli osztálytársát. Mi történik itt?Az Unicef megbízásából készült kutatás szerint a gyerekek több mint negyede nem érzi azt, hogy biztonságos, odafigyelő környezet veszi körül az iskolában, kétharmada rendszeresen tapasztal bántalmazást, 40% nem érzi, hogy fontos része lenne az osztálynak. A gyerekek 85%-a élete során tapasztalt már bántalmazást az iskolában. Salát Janka írása.

Valami itt nincs rendben!

Ha gyakorlatilag mindenki áldozat, akkor ki az elkövető? A kérdés persze költői, hiszen tudjuk, hogy az elkövetők maguk is áldozatok.

Áldozatai az érzelmeket és indulatokat szabályozni képtelen családnak, pedagógusoknak, kortársaknak, önmagának.

Ezek az alrendszerek ágyazódnak be egy olyan közéleti stílusba, amely az indulatok gerjesztésének és bűnbakképzésnek nagymestere.

„Annál nagyobb biztonságot, hogy ott van az iskolában egy iskolaőr, aki gyakran korábbi rendőr, a kormány nem tud biztosítani.” Nem tud? Pedig lehetne!

Az iskolaőr félelmet kelt. Azonnal hat. De vajon milyen árat fizetünk érte hosszú távon? A mentális jóllétbe való befektetés hosszú, költséges, emberigényes feladat, mély elköteleződést igényel. Hosszú távon azonban gyermekeink lelki egészségébe való invesztálás lehet az egyetlen út, hogy kilépjünk a bántalmazás generációkon átívelő ördögi köréből.

Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője szerint egyre több a stressz és szorongás a gyerekek életében, de nem ez a legnagyobb baj,

hanem az, hogy a veszteséggel, haraggal, szomorúsággal nem tudunk mit kezdeni.

„A negatív érzelmek kibírhatók, megszelídíthetők, vagy konstruktív hajtóenergiává alakíthatók, csakhogy ez nem megy magától, nem velünk született képesség, hogy az érzelmeinket szabályozni tudjuk.”

Ez a képesség saját kútfőből nem elsajátítható, mintára, emberi kapcsolatokra van szükség, de sajnos a felnőtt társadalom is híján van ezeknek a képességeknek. A Kék Vonal munkatársai úgy tapasztalják, hogy „a felnőttkor küszöbére érnek kamaszok úgy, hogy beazonosítani sem tudják a saját érzéseiket. Nehezen verbalizálják, ami bennük zajlik, így nehezen tudnak önazonosan, de társadalmilag elfogadható módon reagálni érzelmeket kiváltó helyzetekben.

Ne várjunk a gyerekektől többet, mint amit a felnőttektől várunk!„

Maximálisan osztom a Kék Vonal vezetőjének meglátását: „Egyre több napvilágra került eset tanúskodik arról, hogy a sportegyesületektől kezdve a színházi próbatermeken át a politikai közbeszédig áthatja társadalmunkat a bántalmazás kultúrája.

Az erőből kommunikálás, a hatalommal való visszaélés, a fenyegetés, az erőszak rendben van, nincs negatív következménye, sőt tulajdonképpen menő. Ha szeretnénk megelőzni a gyerekek által elkövetett erőszakos cselekményeket, nagyon sok olyan felnőttre lesz szükség, akik hitelesen hirdetik, hogy az erőszak semmire sem megoldás.”

Itt kell megjegyeznem, hogy a kormány „csak azért se állunk veletek szóba” hozzáállása a pedagógusok megmozdulásáról éppen ezt az erőből kommunikációt példázza. Ha bárki, akinek egy csöpp esze van, ránéz a tanárok korfájára, összeszorul a gyomra: pár év múlva valóban senki nem fogja tanítania a (babahiteles vagy szívhangtörvényes) gyerekeket.

OLVASTAD MÁR?  Tisztelet

Dr. Jármi Éva a Hol  a helyem Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ szakmai vezetője (és az én kedvenc egyetemi tanárom) szerint „a Gulyás által is említett késeléses eset rávilágít arra, hogy nemcsak az iskolapszichológiai hálózat alkalmatlan a problémás helyzetek kezelésére, hanem az egész rendszer.

Ezek általában komplex esetek, nemcsak az iskolapszichológus és a tanárok dolga, hanem egészségügyi vagy akár szociális és gyermekvédelmi terület. De ha minden ilyen terület éppen a saját túléléséért küzd, akkor ez nem működik.

Törvény szerint ötszáz diák ellátása esetén kell iskolapszichológust biztosítani, tehát a kisebb iskoláknál a tankerületi központnak nem kötelező ilyen szakembert alkalmazniuk. Nem kevés olyan iskolapszichológus van, akihez 800-1200 (!) diák tartozik, nem vonzó a pszichológusok számára ez a szakterület.”

Szakmai állásfoglalás az érintettek részéről

Szívből remélem, hogy az iskola- és óvodapszichológusok szakmai állásfoglalása eljutott azokhoz is, akik döntési pozícióban vannak. Az intézménypszichológusok szerint a hazai köznevelési rendszer jelenlegi gyakorlata hosszú távon súlyosan veszélyezteti a gyerekek lelki jóllétét.

Már óvodában sem valósul meg a biztonság és stabilitás hiszen óriási a fluktuáció az óvónők körében. Az ismétlődő személyi váltások nehezítik a fejlődési vagy érzelmi elakadások felismerését.

Hiába növekszik a speciális nevelési igényű gyermekek száma, a rendszer egyáltalán nem reagál az ő igényeikre. A kötelező hatéves kori beiskolázás következtében éretlen gyerekek tömegei kerülnek az iskolapadba, kezdeti lemaradásukat pedig görgetik maguk előtt.

A problémát súlyosbítja a gyerekek (és tanárok) túlterheltsége – ez már rövid távon is testi és érzelmi károkat okozhat. A serdülőkorra jellemző biológiai változások feszültséget és labilitást keltenek a kamaszokban, az ehhez járuló túlzottan magas elvárások pedig akadályozzák az egészséges mentális fejlődésüket.

OLVASTAD MÁR?  Feldíszített karácsonyfák lihegnek az arcunkba

Az intézménypszichológusok szerint „fájóan hiányoznak a Nemzeti Alaptantervből a mentális egészséggel összefüggő tantárgyak. A gyerekek órai keretek között sajnálatosan keveset foglalkoznak az elégedett és kiegyensúlyozott élethez szükséges készségekkel, és a társas életben nélkülözhetetlen ismeretekkel. Ez a tudás elengedhetetlenül fontos lenne ahhoz, hogy társadalmunk a jövőben boldogabbá és elégedettebbé váljon, benne önmagukért és másokért felelősséget vállaló, autonóm polgárokkal, akik nyitottak egymásra, a világra és hatékony tagjai közösségünknek.”

Legutóbb mi, pedagógiai szakszolgálatban dolgozó szakemberek adtunk ki egy kiállást a gyerekekért,

melyben felhívjuk a társadalom figyelmét arra, hogy a szakemberhiány és a felesleges adminisztráció miatt a segítségre szoruló gyerekek nem kapják meg szükséges segítséget. Ezidáig közel ezer pszichológus, gyógypedagógus, logopédus, konduktor, gyógytestnevelő, fejlesztőpedagógus írta alá, az ország összes megyéjéből, mindannyian pedagógiai szakszolgálatoknál dolgozunk.

Száz szónak is egy a vége: a gyerekekekkel foglalkozó szakemberek egy emberként kongatják a vészharangot: nevelésben, oktatásban, lélektanban jártas szakemberek bevonásával készült átfogó, hosszú távú, jól átgondolt stratégiát sürgetünk. Az iskolaőr koncepciója nem ilyen.

Hosszútávon pusztító hatású, ha azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy hatalommal, erőszakkal mindent meg lehet oldani!

Oszd meg a véleményed velünk!