Ez az írás egy kérés, egy segélykiáltás azokért a kamaszokért, akik éppen kettesre állnak valamelyik tantárgyból és a tanár azt mondta nekik, hogy megbuktatja őket. Azt szeretném kérni, hogy ne buktassátok meg a kamaszokat. Szücs Szilvi írása.

Én alapvetően a bukás mellett vagyok

Ha elsőre durvának hangzik, akkor képzeld el azt a szituációt ami biztos, hogy veled is megtörtént, amikor a kisbaba járni tanult és mindig elesett.

Van, aki azonnal felkapta és van, aki hagyta hadd álljon fel egyedül. Baromi nehéz volt végignézni, hogy esett – kelt, de így sokkal előbb tanult meg járni, mint azok, akiket mindig fel(meg)segítettek. Ha pedig elindult, akkor nagyon gyorsan belehúzott, de

egy alkalmas pillanatban hátra nézett, hogy ott vagy-e. És ha igen, akkor ment tovább. Nem visszafelé, hanem előre.

Minél idősebb egy gyerek, annál nehezebb ezt “végignézni”. Amikor tudod, hogy csak egy email és megoldódik az iskolai probléma. Megszervezed helyette a találkozókat. Ahelyett, hogy hagynád őt kicsit “megszenvedni” az adott szituációt.

Ahelyett, hogy hagynád, hogy felkeljen magától és elinduljon…

Azért lássuk be: ezek nem óriási dolgok. Ilyenek a rossz jegyek, a rossz félévi értesítő vagy bukás valamelyik tantárgyból. De ilyen az is, amikor nem nyernek a meccsen, amikor nem kedveli őt valamelyik tanár vagy igazságtalanság történik vele az iskolában.

OLVASTAD MÁR?  A 19 éves (22), aki unta a plafont nézni

A 2020/2021-es tanév végén viszont azt szeretném kérni, hogy ne bukjon meg egy gyerek sem!

Ez tényleg olyan nagy dolog? Ez tényleg ennyire számít? Hogy ha 1,48-ra áll, akkor bukjon meg?

Miért?! Minek?!

Az elmúlt napokban több mediációs beszélgetést is vezettem, ahol kivétel nélkül a tanulás volt a téma. Ez általában is egy vaskos sztori és nagyon sok kamasz-szülő kapcsolatot érint. Ez világos. Viszont most kizárólag arról beszélgettünk, hogy visszatérve a suliba a tanárok egy részét egyáltalán nem érdekli az, hogy ezek a kamaszok hónapokig nem jártak igazán iskolába. És paradox módon

pont azok a tanárok keményítettek be, akik az online oktatás során a lehető minimális erőfeszítést tették meg a kamaszokért.

Visszatérve az iskolába azonnal kiszórták az egyeseket és egy szemernyi empátia nélkül közlik, hogy ne is próbálkozzanak a javítással, úgysem fog menni.

Miért?! Minek?! Kinek jó ez? Kire vagy mire haragszik a tanár úr, a tanár nő?

Miért nem lehet elengedni ezt az évet? Teljesen mindegy, hogy kettest ad vagy egyest, nem? De.

Akkor adjon egy kettest. Nem fogja megbánni.

Adjon egy kettest és szánjon a gyerekre három percet. Mondja el neki, hogy mit gondol erről. Kérdezze meg tőle, hogy miért nem tudta megtanulni, mi a problémája, hogyan telt a karantén november óta, miért gondolta azt, hogy ezt megússza vagy éppen milyen nehézségei vannak otthon ami miatt 1,48-ra áll. Legalább egy kérdést tegyen fel neki, hiszen még csak egy hete találkoztak először újra.

És igen, van, hogy nem tanul és nem is érdekli.

Mi több: trehány, megúszós, szemtelen kamasz. De akkor is be volt zárva közel egy évre. Fogalmunk sincs arról, hogy milyen problémákkal küzd, mit okozott benne a bezártság, az összezártság. Mit látunk, mit mutat és közben mit érez. Ennek a hatását még csak kapizsgáljuk.

És igen, vannak jó fej tanárok.

Többségében jó fej tanárok tanítanak. Akik az utolsó erejükkel azon vannak, hogy bár nem buktatnak, de világosan és asszertívan fogalmazva elmondják a kamasznak, hogy ez miért problémás és szeptemberre igenis át kell gondolnia a hogyan továbbot.

OLVASTAD MÁR?  Tíz dolog ami előtt tízig számolj mielőtt kimondod a kamasznak

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!