Mozaik vagy nem? Család vagy nem?

A válás az egyik legjobb döntés volt ebben a kapcsolatban. Írta Anica, amikor az Álompár voltunk, de elváltunk című cikkét zárta pár hete. A történet folytatódik, olvassátok el, bérkivel megtörténhet…

Több mint két éve egymás mellett és részben együtt élünk. Szó szerint egymás mellett, az ikerház két oldalán. Ők voltak ott előbb, mi később költöztünk oda. Két csonka család, hamar kialakult a felnőttek és a gyerekek szintjén is a megfelelő kapcsolat. Szinte minden hétvégét együtt töltünk, a párosakat ötösben, a páratlanokat kettesben.

Fura helyzet, mert nem család ez, nem járunk el együtt a nagyszülőkhöz, nem igazán épültünk be egymás baráti körébe, nem ismerjük egymás exeit. De ha elutazunk hétvégére, vagy nyaralásra, akkor egy családként jelentkezünk be,

közös apartmanba, vagy klasszikus családi szobába foglalunk.

Jó ideig nem tudtam ezt a helyén kezelni, mert nem tudtam felcimkézni, hogy ez akkor mi. A párkapcsolat az oké, az értelmezhető külön. 1 pipa. Na de minden más…! Kérdés – kérdés hátán.

  • Hogyan értelmezzük magunkat és egymást a gyerekek felé? Ez a helyzet kialakult, nem kellett bemutatni Anya/Apa új szívszerelmét… kije vagyok én annak a gyereknek?
  • Mit engedhetek meg magamnak, mint nem-anyja, nem-apja, de kvázi vele együtt működő felnőtt?
  • Fegyelmezhetem-e, ha igen, hogyan, hogy senki ne érezze kivételezettnek magát? A szabályok mindenkire ugyanúgy vonatkoznak, ugye?
  • Hogy kezeljem, ha a kérést, rendreutasítást a saját szülőtől fogadja el, de éppen én vagyok csak jelen?

Szuper kézikönyvek és írások taglalják, hogy az új család létrehozásánál alkossuk meg a szabályokat, ismerkedjünk meg, beszéljük meg, kössünk szövetséget, alakítsuk ki. A legtöbb azonban már az együttélésre, ennek során tapasztalható lehetséges problémákra koncentrál. Nade, amíg még azt sem tudjuk, hogy ebből fizikailag lesz – e, hogyan lesz, mikor lesz egy család, addig ezt hogy kell jól csinálni?! Erről egyik könyv sem beszél. Higgyétek el nekem, utánajártam.

Azt nem tudom, hogy jól csináltuk – e, de a saját tapasztalatom el tudom mondani.

Első felvonás: az a gondtalan nyár

Költözés, megismerkedés, kert, sütögetés, nagy közös ebédek – vacsorák, kirándulások, mini – nyaralás. Földön, felfújható ágyon, akárhogy is, de egy szobában alvás, bandázás, sutyorgás varázsa. Az egykének a társaság, a tesóknak a plusz haver élménye. Foci minden mennyiségben. Az én két – apás élménnyel nem túlságosan jól ellátott – fiamnak a bújócskázás, focizás, hancúrozás a jó fej szomszéd apukával óriási buli volt. Én pedig a családi melegségből, a kedvencek sütéséből, a rendezett, szervezett háttérből, a nyugodtabb napokból tudtam adni a másik oldalon kissé kaotikusan és gyorsbüfé – szerűen élő harmadiknak.

Pár hónapig ez ment is szépen, zökkenőmentesen.

Aztán, hol az egyik hisztizett kezelhetetlenül, hol a másik fordult be és vált kedvetlen – szótlanná.

Második felvonás: Az első megtorpanás

Vissza kellett venni, visszacsendesülni, több külön programot tartani. Nagy volt a váltás, gyors volt az iram? Vagy csak idő volt helyretenni, hogy

  • egy eddig egykeként nevelődő gyereknek ez megterhelő. Egyrészt meg kell élni, hogy mostantól nemcsak az ő igénye a döntő, de félelmetes az is, amikor egy testvérpár érzelmes – veszekedős – verekedős – egymást védelmező kapcsolatával szembekerül.
  • Kompromisszumokkal járhat minden nap, ez egy gyereknek korlátozást, vagy akár veszteséget is jelenthet.
  • Ez egy jó kaland volt, oké szuper, de most már így marad?
  • Anyához / Apához én hűtlen lettem, ha megszeretek mást is?
  • Évekig szinte szimbiózisban éltünk – 1 szülővel, szinte osztatlan figyelemmel, ez most elveszett?
  • 3 fiúval együtt élve napi szinten sokkal több a konfliktus, versengés, súrlódás, tesztoszteron robbanás.
  • A másik szülőnél más elvárások vannak, vagy sokszor nincs is elvárás, itt pedig egy új, nagyobb rendszerhez kell igazodni.

Harmadik felvonás: A kisimult mindennapok

Lassan túl vagyunk két kissé hullámzó, de alapvetően jól működő tanéven, közös hétvégi kiruccanásokon, a mindennapokon. Edzésekkel, kései hazaérkezésekkel, összeveszésekkel, és kibékülésekkel tarkítva. Közös nyaralásokon.

Még mindig tart az összecsiszolódás, a „se veled – se nélküled”. Alig várják, hogy jöjjön a közös 5 nap, a hétvégi minimum 1 „alhatunk együtt?”, a bandázás, a vagánykodás. Az én barátaimmal és gyerekeikkel való kapcsolat révén a helyi gyerektársaságból korábban kikerült „középső”- nek már itteni barátai is lettek.

A szakkönyvek szerint a „mostohaanyának” van nehezebb dolga. Nem tudom, hogy minden családban így van-e, de nálunk, csupa fiú mellett ezt én is így éltem meg. Igaz, én amúgy is anyaparás, rágódós, túlgondolkodós vagyok.

A következő részben arról ír nektek Anica, hogy mik azok a konkrétumok, amelyek nehézséget okoztak. Igyekszünk anyaparásan tippeket adni arra, hogyan lehet ezeket megoldani.

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!

Szerző: |2018-04-07T08:43:07+00:002018.04.07.|Aktuális, Azanyja, Slide|