A kamaszokra, a kamaszkorra kétféle zoomolással nézhetük: az egyik amikor megpróbálunk az ő szemükkel, fejükkel gondolkodni, a másik, amikor magunkat látjuk kívülről az adott helyzetben.
És persze van egy harmadik is, amikor magunkat figyeljük belülről, az az önismeret, amivel való foglalkozás elengedhetetlen ahhoz, hogy tendenciájában érett* felnőtté váljunk, és egyúttal a kamasz egy ilyen szülővel élje le a kamasz éveit. Szücs Szilvi írása.

Az Adolescence (Kamaszok) című film kapcsán arról írok most, hogy mi, szülők mit tehetünk a kamaszokért és magunkért

A film sztorija röviden annyi, hogy egy 13 éves kamaszt gyilkossággal vádolnak, ami már eleve egy nagy gyomros. Most mégis azt javaslom, hogy próbáljunk elvonatkoztatni a bűncselekmény súlyosságáról, ergo:

nem csak akkor van nagy baj, ha valaki ilyen brutális dolgot követ el, hanem ennél jóval kisebb ügyek is problémásak nyilván.

A brit rendőrség elképesztő profizmusa, ahogy kezelik a kiskorú fogvatartását, kihallgatását, a vele való kommunikációt, az orvos, segítő szakember, ügyvéd, rendőr mondatai, kérdései, visszakérdezései, empatikus konfrontációi zseniálisak. Csak bízni tudok abban, hogy a magyar rendszer képkockánként elemzi majd ezt a részt. Egy nagyon súlyos bűncselekményről van szó, gyilkossággal vádolják a kiskorút, amiről minden résztvevő tud, mégis a szakmaiságot helyezik előtérbe és nem a személyes viszonyukat a témához.

Egy film, ami a mi életünkre is hatással lehet

Ezután elindul a kamera a kamasz környezetének feltérképezésére, amit pontokba szedek, mert így lesz szerintem ismerős sokunknak.
  • Indulatkezelési problémákkal és küzdő apa, aki egyébként jól funkcionál a mindennapokban. Mellé szegődött huszonéve egy önalávető és elkerülő feleség, aki ezekkel a megküzdési módokkal igyekszik kevés vizet zavarni. A férfi-női szerepek egyértelműek.
  • Mindkét szülő szereti a gyerekeiket (a főszereplőnek van egy nővére) és mindent megtesznek értük, ami tőlük telik. Mindent. Úgy szeretnek, ahogy tudnak. (Ez lehetne egy könyv címe is egyébként.)
A szülők szeretik egymást és ezt ki is tudják mutatni.
  • Minden bizonnyal (ezt én teszem hozzá, ez nem része a filmnek) tudnak arról, hogy a gyerek sokat lóg a neten, de úgy vannak vele, hogy minden gyerek ennyit lóg a neten. Néha rászólnak, néha tiltják, néha egészen biztosak abban, hogy tudják mi történik az online térben, néha meg fogalmuk sincs róla.
  • Biztos vagyok benne, hogy nem gondolkodtak azon (nem mondta nekik senki, ők meg nem kérdezték), hogy vajon mit adhat a képernyő a kamasznak. Mi az, ami miatt így rá van cuppanva. Biztonságot? Elismerést? Szabad véleménynyilvánítást? Kiszámíthatóságot? Kompetenciát? Izgalmat? Megértést? Egyetértést?
Sosem beszélgettek erről vele.
  • Minden bizonnyal (…) sejtik, hogy az iskola nem a boldogság szigete, biztos vannak viták, hülye tanárok és méghülyébb diákok, de iskolába járni kell, tanulni kell, valahogy mindig volt és lesz is.
  • A kamasz bullying áldozata és ő maga is zaklató. Nem ugyanabban a helyzetben, hanem hol így, hol úgy. A bullyingben az áldozaton kívül 7 (!) szereplő is részt vehet. A zaklató, a védelmező, a lehetséges védelmező, a közönyös, a passzív támogató, a passzív zaklató, a csatlós és maga az áldozat.
Bárkiből lehet áldozat.
  • A filmben jelen van az ún. incel (involuntary celibate, azaz „önkéntelenül cölibátusban élő”) jelenség, amely gyakran nőgyűlöletet, agressziót és szélsőséges nézeteket vall. Az incel közösségek tagjai gyakran érzik magukat elhanyagoltnak, elutasítottnak, ami fokozza a társas izolációt, és elősegítheti a mérgező, destruktív gondolkodásmódokat.

Őrült fontos, hogy szülőként értsünk két dolgot

Az egyik a szülő-kamasz közötti kapcsolat, amelyben a legjobbat szeretnénk a gyereknek, de ebben a saját sebzettségünk, hiányaink, szeretetlenségünk nem tudatos hatása is benne van.
Ha nem vagyunk az önismeretünkben nagyjából sehol, akkor a saját sérült szükségleteinkből indulunk ki szülőként
Ha magamból indulok ki – ismerős? és nem a gyerek aktuális és a karakterének megfelelő szükségleteiből. Amit én nem kaptam meg gyerekkoromban azt gondolom, hogy az a fontos és abból többet adok neki. Többet, mint amennyire neki szüksége van. Vagy éppen kevesebbet, ha én túl sokat kaptam. (Az anyám állandóan ajnározott, a szeretetét minden pillanatban rámtolta, elárasztott az érzelemeivel.)
„A saját hiányok átszínezik a helyzetet.”- Vágyi Petrától idézve.
A másik pedig a szégyen és a bűntudat kérdése.
Ha eddig nem, akkor most tanuljuk meg közösen: a kettő nem ugyanaz.
Amikor az van bennem hogy rossz vagyok, egy csődtömeg vagyok, nem vagyok szerethető, akkor szégyent érzünk. Amikor azt mondjuk a gyereknek, hogy béna vagy, hülye vagy, rossz vagy, akkor szégyent érez. És a szégyen az egész embert semmisíti meg. Mindent, amit eddig hitt vagy gondolt magáról.
Ha sokszor mondják és ha olyan emberek mondják neki sokszor, akik közel állnak hozzá, akikben bízott, akkor
el fogja hinni magáról.
A bűntudatnál a fókusz a viselkedésünkön van, amit csinálunk, amit rosszul csinálunk mondjuk. Tehát nem az egész emberre vonatkozik, hanem arra, amit aktuálisan tett (vagy nem tett). Rosszul írtad meg a dolgozatot, nem pakoltál ma el, csúnyán beszéltél, stb. Itt nem arról beszélgetünk, hogy te mekkora hülye vagy, hanem arról, hogy amit tettél az egy nagy hülyeség.
A szégyen kapcsolata a depresszióval, az erőszakkal, az agresszióval, a függőséggel, a zaklatással, az öngyilkossággal, az étkezési zavarokkal nagyon erős. A bűntudat ezekkel ellentétesen arányos.
Szülőként nem szabad hibáztatni magunkat, mert azzal „csak időt vesztünk”. Ha azt érezzük, hogy valami nem oké, nem értjük a kamaszt, nem látjuk magunkat kívülről, nem tudunk az ő fejével gondolkodni, akkor egyet tudunk: segítséget kérni.
A Kamaszok (Adolescence, 16 éven felülieknek ajánlott) mind a négy része 2025. március 13-tól elérhető a Netflixen.
Fotó:Netflix

TOVÁBBI CIKKEK:

Oszd meg a véleményed velünk!