Közeledik a középiskolai szóbeli felvételi időpontja. Minden érintett ezen parázik és minden anyuka ha érintett csak erről beszél a másik érintettel. Van téma. Van min parázni. Van mivel foglalkozni. Van mivel idegesíteni a kamaszt. Erre készülni kell, tehát akit érint, az elkezdhet dolgozniMinden fejben dől el. A szóbeli felvételi is.

Könnyű azt mondani.

Egy rosszul sikerült írásbeli után, nyilván nagyon nehéz “felszívnia magát” egy kamasznak, hogy akkor most csakazértis megmutatom. Ráadásul a rendszer sajátossága miatt a kamasznak többször is (van, akinek hatszor!) kell szóbeliznie, ezért nagyon fontos, hogy

tudja miért megy oda, miért szeretne pont abba az iskolába járni,

hogyan beszél az idegen tanárokkal, stb. Nem színészkedésre gondolunk, pusztán felkészülésre.

Az alábbi írás egy gimnáziumi tanár tollából született, aki sok felvételiztetésen van már túl. A történetet elolvasva (vagy inkább a sorok között olvasva) hasznos tippeket kaphatsz ahhoz, hogyan készüljön fel a szóbelire a kamasz gyereked.

Tanulságos történet. Ha te is ráismersz a gyerekedre, akkor isten hozott a klubban!

Egy zord februári reggelen Bálint álmosan mászott ki ágyából az ébresztő dallamára. Mindig az utolsó pillanatban kelt, így a tegnap éppen levetett pulóvert vette vissza magára, majd reggelizés nélkül indult iskolába.

Az utolsó évét töltötte a közeli általánosban, túl az írásbeli felvételiken már nem látta túl sok értelmét annak, hogy a napjait ott töltse.

Tanulmányi eredményei viszonylag jók voltak, mégsem volt igazán fogalma arról, milyen irányban is szeretne továbbtanulni. 

Ahogy bandukolt a berögzült útvonalon, intézte az okostelefonján a reggeli chateléseket, hirtelen belepillantott a naptárába, amely szín üres volt. Ma sem vár rá semmi izgalmas, gondolta. Szinte már eltervezte a délutáni „lógást” a haverokkal, amikor megcsörrent a telefonja. Édesanyja kellő izgalommal a hangjában érdeklődött, hogy mikor találkoznak a délutáni felvételi előtt.

Mintha villám csapott volna Bálintba. A felismerés, hogy kiment a fejéből, pedig hatszor mondta el anyukája, illetve a meglepettség palástolása egyszerre rótt rá hatalmas terhet. Rögtönzés következett. Már csak egy jó sztorit kellett napközben kitalálnia, hogy miért is hozzon az édesanyja utána egy fehér inget.

– Leettem a menzán az édes paradicsomos levessel – mondta a telefonba. Hihetőnek tűnt. Anyukája rezignáltan közölte, hogy úgyis vitt magával pótinget a munkahelyére, minden eshetőségre felkészült ugyanis. Jobb két ing, mint egy sem, hangzott a nyugodt válasz a telefonban.

A megbeszélt időpont előtt érkeztek mindketten. Álltak a robosztus épület előtt, kissé félelmet keltett mindkettőjükben. Új korszak kezdődik.

A félelem és a kíváncsiság egyszerre uralkodott el rajtuk. Vajon mi következik most.

A folyosók viszonylag barátságosak voltak. Tablók, csempekő, dekoráció, botanikailag megnevezett növények garmadája és persze iskolaszag, kicsit más, mint a nyolc éve ismert általánosé. Az ajtó előtt már sokan várakoztak.

Direkt közelebb kerültek a tömeghez, hátha megtudnak valamilyen kulisszatitkot a vizsgáról. Ez az elvárásuk azonban nem teljesült.

Ellenben kiderült, hogy a mellettük ülő Piroska 5 ponttal többet írt, mint a kerületi átlag. Norbika, aki most éppen bent vizsgázott, első lett a kerületi előrejelzési versenyen.

Édesanyja büszkén szorongatta a plakettet. Gyönyörűen csillogott köszönhetően a hetenkénti felületi fémkezelésnek.

– Nem mindenki lesz első – mosolygott szolidan.

Ekkor nyílt az ajtó. Nagy Bálint visszhangzott a név a félhomályos folyosókon. Mintha ítélethirdetésre jöttek volna. A fiú gyomra kissé görcsbe rándult. Édesanyja biztatásból megszorította a kezét. Talán először engedte így el. A teremben nehéz csönd uralkodott. Húzzon kettőt! Egyes tétel: Arany János Walesi bárdok; hatos tétel: egy szöveges feladat matematikából, mely során Micimackó házának méztárolási kapacitását kellett kiszámolni.

Felkészülési időt nem adtak. Nyomban az asztalhoz kellett ülnie, ahol érdeklődő és kevésbé érdeklődő tekintetek vizslatták. Négyen voltak. Szigorúak.

Bálint szerette az irodalmat, azonban a matematika nem volt az erőssége.

A tanár úr kissé meg is kavarta a szavakat és a képletet, hogy kiderüljön, mennyire éles eszű ez a magas szőke fiú. Nem ment. Sajnos nem.

A tanár feltolta szemüvegét, és így kérdezte meg: miért is jött ide. Nem tudta. Fogalma sem volt, mit keres ő itt. Csak tanulni szeretne, tovább…

Gondolkodni, kérdéseket feltenni, érezni és tanítványnak lenni. Nem voltak más nagy elvárásai. A bizottság ezután köszönte szépen. Vége volt, végre. Nagy sóhaj közepette vonult ki. Édesanyja közben újabb információkat tudott meg Norbikáról, aki a balladamondó versenyen is kiválóan szerepelt. Elköszöntek hangosan, ahogyan illik. Így indultak útnak lefelé a lépcsőkön. Csupán a porta környékén merte megkérdezni, mi is történt. A válasz gyorsan jött: nem jött ki a matematikai példa.

– Sebaj, majd a legközelebbin ügyesebb leszel! – vágta rá az édesanyja. És valóban így lett.

A másodiknál már vitt fehér inget.

A harmadiknál már tudta, hogy miért ment oda.

Az ötödiknél pedig már a példákat is hibátlanul megoldotta.

Elindult az Anyapara Podcast csatornája, ahol már két beszélgetést is meghallgathattok (minden pénteken jön az új rész) Szilvivel és Judittal. #hallgassránk

Fotó: www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!