Az egészben az a legrosszabb, hogy szerintem tehetetlenek vagyunk. Azok legalábbis, akik nem tudják alternatív iskolába adni a gyerekeiket. Ott talán még lenne esélyük, talán van még egy-két évük… A többi jó iskolában, amelyek nem magániskolák, viszont évek óta magas szinten -mind emberi, mind szellemi értelemben- zajlik a tanítás kézzel fogható a pánik, a félelem, a tehetetlenség vagy éppen a kiábrándultság. Szücs Szilvi írása.

Tudok olyan gimnáziumi tanárról, akit évek óta a legjobb matektanárnak tartanak a városban és év végén elmegy aerobik oktatónak külföldre

És most mondhatjátok azt, hogy “na, ez sem veszik komolyan a pályát”! De. Iszonyatosan komolyan veszi. Azért megy el. Azért megy el (gondolom), mert ő azt gondolta, hogy az iskola a gyermekek igényei kielégítő intézmény. Akkor is ezt gondolja amikor évről-évre ő a legeslegjobb tanár, imádják a diákok, elismerik a szülők (még azok is, akiknek nem “szabadna”).

Akkor is azt gondolta, amikor megfenyegették, hogy ha nem veszi fel a csókos diákot, akkor kirugatják. Nem ezzel foglalkozott, hanem azzal, hogy a gyerekekkel megszerettesse a matekot, a diákok szeressenek az órájára járni.

És akkor jön ez a kritikán aluli, szélsőjobboldali oktatáspolitikai háttérember bizonyos Takaró Mihály és azt mondja: “Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény, hanem az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát.”

Hogy micsoda?!

Mit gondol a gyerekekről? Kik ezek? Ilyen kis elpöckölni való mitugrászok?

Akiknek jól be lehet szólni, mert még gyerekek?

Akiket jól lehet alázni, mert én felnőtt vagyok?

Akiknek az életét jól tönkre lehet tenni, mert hatalmon vagyok?

Akiken jól meg lehet bosszulni az elcseszett életemet?

Akik úgysem fognak semmire emlékezni, mint a gyerek akit néha megvernek, majd jól letagadom felnőttkorában?

Hogy mi?!

Itt abbahagyom, mert találtam egy sokkal frappánsabb véleményt Péterfy Gergelytől a 444.hu oldalon, ami szerintem mindent elmond:

„Egy gyerek szenvedjen. Érezze, hogy egy kis senki a nagyhatalmú felnőttek között. A joga annyi, hogy kussol, megcsinálja, amit mondanak neki, és főképp: nem zavarja a felnőtteket felesleges kérdésekkel.

Csöndben ül az órán, bemagolja a leckét, és ha nem mondja fel hibátlanul, egyes. Jelentés, körmös, Wass Albert.”

„Ha az új generációk szabadon és örömelvű oktatásban és világban nőnének fel, ezek az emberek úgy éreznék, hogy veszítettek. Úgy éreznék, hogy mégsem nekik volt igazuk, és mindazt, amit az életük alatt végigszívtak, feleslegesen szívták végig.

Aki rácseszett az életére, azt szeretné, hogy mindenki más is rácsesszen, különben nem lehet tovább titkolni, ki a lúzer.  Mindenki tudni fogja.”

Az iskola az életre nevel.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!