A mindennapi életben fontos szerepük lenne van az iskolapszichológusoknak, akik szemléletformáló munkájukkal, viselkedési készségek fejlesztésével, a csoportnorma alakításával, illetve tudásátadás révén tudnak pedagógusnak, gyermeknek és családnak segíteni. Ez lenne az ideális, a normális, az elfogadható, az elvárható. Salát Janka pszichológus írása.

De iskolapszichológusnak lenni jelen körülmények között gigaszívás igazi kihívás.

Bár jómagam sosem gyakoroltam ezt a műfajt, óvodapszichológusként lehúztam pár évet. Öt intézmény között ingáztam, saját szobám csak egy-két óvodában volt, ha azonban felbukkant a mosópor ügynök, nyilván a terápiás szobát jelölték ki piactérnek.

Munkám kimerítő és haszontalan volt.

Az iskolapszichológusok munkakörülményei sem jobbak, kb. ezer gyerekre jut egy főállású pszichológus státusz. Ennek ellenére vannak magasan kvalifikált, tapasztalt kolléganőim, akik kifejezetten szeretik munkájukat.

No, de mit is csinálnak ők, kik fordulhatnak hozzájuk?

A kliensek közé tartozik mindenki, aki az iskolában időnként megfordul: igazgató, pedagógus, diák és szülő, portás és konyhás néni.

A feladatuk kisarkítva: ha van egy problémás helyzet, akkor

  • a tanár a pszichológusnak szidja a gyereket és annak katasztrofális családi hátterét,
  • a szülő neki panaszkodik a szemét tanárról,
  • a diák neki szidja az anyját és a tanárokat,
  • az igazgató pedig elvárja, hogy simítsa el a szálakat, hogy a végén mindenki mindenkit nagyon szeressen.

A szakember pedig pengeélen táncolva próbál semleges maradni, és empatikusan hallgatni mindegyik részvevő sirámát anélkül, hogy bárkivel szemben elfogult lenne.

A jó iskolapszichológus igazi diplomata, aki ennyi elvárásnak képes köpönyegforgatás nélkül megfelelni.

Az iskolapszichológus egyébként pedig

  • elvileg nem terápiát végez, hanem a pedagógiai folyamatban megjelenő akadályok megértésében, okainak feltárásában, és a problémák korrekciójában segít konzultációs keretek között.

Szülőként tehát akkor érdemes hozzá fordulni, ha a gyerek és az iskola (tanár vagy kortársak) között akadozik a kapcsolat.

  • Osztályszintű foglalkozásokat tart, például ha felütötte fejét a bullying, érzékenyítő tréninget vezet.
  • Tart kiscsoportos önismereti, szorongásoldó, kommunikációs tréninget az arra jelentkezőknek.
  • Egyéni konzultáció keretében gyerekeket, szülőket támogat, ha nincs túl nagy zűr a gyerek érzelmi világában vagy személyiségfejlődésében.
  • A nevelési tanácsadó pszichológusához irányít, ha úgy ítéli meg, a probléma meghaladja az iskolapszichológus kompetenciáit.
  • Kerülőutak nélkül a pszichiátriát javasolja ha úgy ítéli meg, a gyermek érzelmi- vagy személyiségfejlődése komoly veszélyben van.

Ha szülőként az iskolapszichológushoz fordulsz, mert úgy érzed, a tanár terrorizálja a gyerekedet, ne várj tőle megerősítést, mert pozíciójánál fogva nem teheti meg, hogy egyetért veled.

Ettől még van rá esély, hogy ő is látja a problémát, és megpróbál tenni valamit a gyerek érdekében.

Ha szülőként az iskolapszichológushoz fordulsz, mert úgy érzed, az egyik osztálytárs terrorizálja a gyerekedet, ne várj tőle megerősítést, mert pozíciójánál fogva nem teheti meg, hogy egyetért veled.

A szülőkonzultáció után viszont jó eséllyel fog érzékenyítő tréninget tartani gyermeked osztályában.

Az iskolapszichológust – főleg középiskolában – előszeretettel megtalálják a gyerekek ügyes-bajos gondjaikkal. Sokan azt szeretnék, hogy titokban maradjon az a meglehetősen kompromittáló tény, hogy ők felkerestek egy igazi pszichológust.

A szülő előtt ez sajnos nem maradhat titokban, a törvény értelmében minden esetben értesíteni kell őket.

Nem túl jó indítás, de már a legelején le kell szögezni: akkor tudunk beszélni, ha anyukád is, apukád is aláírta ezt a beleegyező nyilatkozatot. (Borzalom a papírokkal való pingpongozás elvált szülők esetén).

Ha a kiskorú krízisben van, a pszichológus szóba állhat vele formanyomtatványok nélkül is, de utána értesíteni kell a szülőt arról, hogy beszélgetett a gyerekkel.

A titoktartás valamilyen szinten kötelez, de a szakembernek mérlegelnie kell, mennyit árul el a beszélgetés tartalmából.

Szerintem a szülők minden áron való bevonása két dolgot szolgál:

  • egyrészt az igazán veszélyeztetett gyerekek soha nem kerülnek a pszichológus látókörébe,
  • másrészt túlmisztifikálja a pszichológus szakmát, mintha valami szupertitkos szeánszot folytatnánk a zárt ajtók mögött.

Fontos!

Ha gyereked kitalálja, hogy járni akar az iskolapszichológushoz, írd alá a papírt, és ne faggasd. Reménykedj, hogy tizen-x év alatt sikerült olyan kapcsolatot kiépíteni vele, hogy nagy gáz esetén neked is szól.

Ha azt látod, valami nem oké az osztálytársaival, vagy a tanárával, érdemes egy kört futni az iskolapszichológusnál, de szigorúan a gyerek tudtával.

Én pedig reménykedem, hogy döntéshozóink egy napon felismerik, hogy hosszú távon kifizetődőbb iskolaőrök helyett a pedagógusok testi-lelki-anyagi jóllétére, megbecsültségük növelésére, terheik csökkentésére, és az iskolákban kellő számú mentálhigiénés szakember alkalmazására költeni az adóforintokat.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!