Amióta menthetetlenül facebook-függő lettem vállalhatatlan jelzőket olvasok nap, mint nap egyes posztok alatt. Előfordul, hogy kapok egy-egy kedves megjegyzést én is, de álszent lennék, ha azt mondanám, még soha senkinek nem szóltam be, akivel nem értettem egyet valamiben. Salát Janka pszichológus írása.

Élőben és online vitatkozni

Élőben egyetlen egyszer beszélgettem olyan emberrel, akinek meglehetősen alternatív elképzelései vannak a világjárványról. Pár perc kulturált vita után aztán megállapodtunk, hogy ebben nem értünk egyet, de mivel nagyon szeretjük egymást, inkább váltsunk témát. Azóta is nagyon szeretjük egymást.

Facebook-on a kulturált vita pillanatok alatt eldurvulhatott volna közöttünk.

Nehezen tudom elképzelni, hogy ülök a gyerek szülői értekezletén, és az egyik anyuka azon veszekedne a másikkal, hogy gyilkos, amiért iskolába küldi a gyerekét, mire a másik azzal replikázna, hogy az egy kétbites birka, amiért beveszi azt a sok maszlagot, amit a médiában hall.

A facebook-on ez a vita teljesen hétköznapi.

Van némi analógia a kommentelés lélektana és a pszichopátia között

A pszichopátia egy személyiségzavar, melynek legfőbb jellemzői közé tartozik az érzelmi ridegség, az empátia és a lelkiismeret-furdalás hiánya, a nárcizmus, a manipuláció, a felelőtlenség és az impulzív viselkedési stílus. A társadalom 1%-át érintő zavarról van szó.

Félreértés ne essék, nem arról beszélek, hogy a kevéssé szalonképes beszólások írói személyiségzavarban szenvednének,

hanem arról, hogy az online kommunikációs csatorna egy csomó olyan jelzést kiiktat, ami segít nekünk abban, hogy empátiát érezzünk a másik iránt. Mivel nincs visszajelzésünk arról, ha a másikat esetlegesen megbántottuk, a bűntudat érzését is elkerüljük. Ha mégis elkezdene motoszkálni valamiféle rossz érzés a lelkünkben, egy gombnyomással kilépünk a helyzetből,

felolvasunk két kedves mesét a gyereknek, és máris helyre billen lelki békénk: jó emberek vagyunk.

Ha nem látjuk a másik személy arckifejezését, nem halljuk a hangját, ezek nem hatnak a saját viselkedést szabályozó rendszerünkre, gátlásaink feloldódnak és nem vesszük észre, sőt nem is igen érdekel, hogy a másik lelkében tiprunk éppen. Mintha nem is emberi lény lenne a chatszoba túloldalán, hanem csupán egy vírustagadó, náci, buzi, gyilkos.

A személy nem több, mint az a gondolat, amit a témáról közzétett.

Az online gátlásnélküliség

Szakszó is létezik a jelenségre, amikor online térben a gátlások feloldódnak: online disinhibition effect, magyarul online gátlásnélküliség elmélete.

OLVASTAD MÁR?  Merjen hazamenni!

De nemcsak bántó beszólogatóvá válhatunk a világhálón, hanem épp ellenkezőleg: megoszthatunk olyan mély lelki titkokat, amelyeket élő szóban soha nem mernénk elmondani másnak („Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek”).

Most akkor képzeljünk el egy – a monitor elé rekedt – iskolást, aki közösségi fórumokon próbál könnyíteni lelkén. Erre jön valaki, aki

ír egy kritikus megjegyzést anélkül, hogy fogalma lenne arról, hogy az eredeti posztolót éppen a sárba tiporta.

Persze az érzéseit, gondolatait kiteregető embernek kedvesen meg lehet írni: aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha …! És máris elérkeztünk a cyberbullying témaköréhez, amely egy kutatás eredményei szerint 70%-kal nőtt a gyerekek között az első karanténintézkedések bevezetése óta.

Ha egyszer vehetünk egy nagyobb lélegzetet, akkor az ünneplés után közvetlenül beszélnünk kell arról, hogy mit kezdjünk a járvány által okozott károkkkal, amelyek az emberi kapcsolatainkat zúzták porrá és kihozta sokakból szó szerint az állatot.

Fotó:

Oszd meg a véleményed velünk!