Sokat beszélgettünk arról, hogy milyen formában tudnánk segíteni nektek. Rengeteg szándék van most ami körülvesz minket, mindenki próbálja kimazsolázni azt, ami neki segít, ami továbbviszi őt. A mi cikkeink is a járvány körül forognak, de ha jól megnézem, igazából pontosan ugyanaz a vezérelv ezekben, mint a járvány előtt volt. Ez pedig nem más, mint az egymást közti kommunikáció. Szücs Szilvi írása, amely a vasárnapi Anyapara LIVE videó összefoglalása.

Az Anyapara 5 évvel ezelőtt megfogalmazott célja a mai napig nem változott: támogatni a szülő és a kamasz közötti kommunikációt. Emellett rájöttünk pár év után, hogy abban is elkél a segítség, hogy saját magunkat elviseljük, mi több: mi magunk is változzunk kicsit:

önkritikusak és egyre inkább önazonosak legyünk.

Ha már ennyire merész vagyok, hogy bevállaltam a “Mikor lesz már vége?” kérdésre a választ, akkor ehhez szükséges egy személyes vonal is.

Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy mindennap eggyel előrébb vagyunk,nagyjából úgy történnek a dolgok ahogy eltervezzük.

Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy valami nem sikerül, legalábbis az élet általános dolgait tekintve. Az elképzelésünk a világról egy hiedelemvilág visszatükröződése.- mondja Orvos-Tóth Noémi, akinek a Facebook oldalát ITT találjátok, ahol nagyon sok hasznos tartalmat találtok a témában.

Az élet akkor normális, ha az elvárásaink szerint történnek a dolgok, ha kiszámítható az, ami körülöttünk van.

Ahogy zajlik az életünk egyre szerencsésebbek, boldogabbak vagyunk. Most negondoljatok valami óriási dologra, most tényleg csak a mindennapokról beszélek.

Amikor jönnek a nehézségek, változások, szabálytalanságok, akkor elbizonytalanodunk.

Eddig nekem oké volt, mert viszonylag jól kezeltem az életem során a változásokat, optimista túlélőnek tartom magam. Vannak módszereim, amelyek segítenek ebben, ilyen pl., h általában kitartó ember vagyok, nem könnyen adom fel és minden apróságnak tudok örülni.

Kialakítottam magamnak egy biztonságos emberi életet, mindig látom az alagút végét. De most nem láttam.

És amellett, hogy sok közeli és távoli ismerősöm reakciója elgondolkodtatott, leginkább az adta fel a leckét,hogy magammal kapcsolatban nem jutottam dűlőre. Aztán a napokban megtaláltam a számomra elfogadható magyarázatot, amit egymilliószor hallottam már és mindig nagyon idegesített. Ez pedig nem más, mint az, hogy

az élet néha nem habostorta. Miközben az élet szerintem az esetek többségében nagyon is az.

De, az élet nem mindig kellemes, hanem katasztrófákkal, félelmekkel teli és bizony van ez a bizonyos sötét oldal. És ha jön ez a fele az életnek, akkor azt el kell fogadni.

Ha jön, akkor nem csodálkozunk, nem vonjuk kérdőre a jóistent, a szerencsét, hanem azt mondjuk, hogy ez van, ennek van itt az ideje az életemben és nem kell az okokat keresni és megtalálni.

Tehát: rájöttem, hogy akkor fogom látni az alagút végét, ha elfogadom a sötét oldalt és nem keresem ennek az okait.

Próbáljátok ki ti is ezt a gondolatmenetet, tegyétek hozzá a saját életetek tapasztalatait, emlékeit, tanulásait. Én így tudok nektek segíteni, hogy megosztom a legbelsőbb gondolataimat kizárólag azért, hátha kapcsolódni tudtok hozzá.

A teljes videót a Facebook oldalunkon találod.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!