Olvasom valahol, hogy az igazi anyaság valami olyasmi, hogy a gyerek (kamasz) jólétét és boldogságát ameddig gyerek, addig magad elé helyezed és a feltétel nélkül
Négy gyerekkel soha nem dőlhetek hátra, hogy mindenki rendben, vagy legalábbis ezerrel rohan az önkiteljesedés felé.
Egyes életkori szakaszok természetes velejárója az idegtépő szorongás: ilyen a nyolc hónaposok szeparációs szorongása és a vénebb ovisoknál tapasztalható ronyóhullám.
Ahogy nőnek a gyerekek (kamaszodnak) elvileg mindenre valahogy több időnk jut.
Nem is olyan egyszerű kérdés ez. Kisgyerekkorban szétpuszilgattad, nagygyerekkorban ölelgeted, ha engedi, mondod neki, ha eszedbe jut. Próbálsz kapcsolódni. Oké, de hogyan?
Évértékelő projektem alkalmával sikereim mellett nem kerülhettem el a szembesülést újonnan begyűjtött párkapcsolati tragikomédiáimmal sem.
„Kisfiam, ne hadonássz azzal a fakarddal! Miért, mi mást lehet csinálni egy fakarddal?” – kérdezi Bödőcs Tibor egyik stand up-jában feleségétől, teljes joggal.
Igyekszünk nem csak a szépre emlékezni és a valóságot reálisan ábrázolni.
Vajon miért van napjainkban sokkal több ADHD-s, autista, tanulási zavarral küzdő gyermek, mint ezelőtt valaha.
A minap összeültünk öten barátnők, mind pszichológusok. Ötünknek van 12 gyereke, és megállapítottuk, hogy a 12 gyerekből legalább 7 gyerek illethető valamiféle rövidke szóval, betűszóval: ADHD, ADD, ASD, OCD, diszlexia.