Vasárnap reggel 8 óra. A kutyát kiengedtem a kertbe, ittam egy narancslevet,  kinyitottam a terasz ajtót egy kis friss levegőért, és mindjárt visszafekszem egy kis időre. A gyerekek még alszanak. Bezzeg amikor én is délig tudtam aludni! No para. K.Helga írása.

Hagyom őket, de elnézem egy rövid ideig.

Gondolkozom hogy lefotózom őket, de tuti a nyakamat veszik majd ezért. De aztán elvetem a gondolatot, mert amíg hétköznap reggelente vuvuzelával ordítok, hogy ÉBRESZTŐ!, és persze meg se moccannak, tuti, hogy most a telefon fotóhangjára azonnal felébrednének:

Jaj anya, most komolyan lefotóztad ahogy alszom?

Le én! maradjon valami öreg napjaimra, de nem? Arra  már csak később jöttem rá, hogy le is némíthattam volna a telot, és akkor nincs hangja – na mindegy ezt a pillanatot is buktam. Észrevettétek, hogy 5 éves kor alatt  naponta 50 fotó készül a gyerekekről, 14 éves kor felett meg évente 2 ? Az is napszemüvegben, háttal paraván mögött?

Szóval nézem őket.

Olyan édesek, ahogy lógnak a nagy kamasz végtagjaik, folyik a nyáluk, a hajuk elnyomva a párnán, a 43 – as szőrös lába meg kilóg a takaró alól. Végigfutok a fb postokon, belenézek az instába, ahol mindenki überhepi, itt -ott szürcsölik a limcsiket, és szipi – szupi helyeken buliztak szombat este. (Nn meg megnéztem a kedvenc sorozatom és elaludtam.)

Kinyitom az enaplót is, hátha üzent az ofő valami cukiságot megint, hogy mikor mit legyenek kedvesek beküldeni a szülők a gyerekkel.

(Cserepes virág, virágföld, 3500 Ft vonatjegyre, műanyagpohár, szendvicsnek való valami rendezvényre, stb… ) Most nem írt.

OLVASTAD MÁR?  Egészség ezreknek, milliók a kórháznak

Nézem az utolsó jegyeket is:

WTF?????  Azonnal felébredek. Papírzacskóba lélegzem mélyeket. Nem segít. Megnézem, még mindig alszik. Most akkor felkeltsem és beszéljük meg????

Ezt meg hogy? Nem fordultunk rá a célegyenesre az év végével?  Vagy ez maga a vég? Vagy a cél? Nem értem.

9:00  Alszik. Engem meg szétvet az ideg, most akkor hogy lesz ebből év végi bizonyítvány?  Mégis mit csinál ez a gyerek az iskolában? Na és otthon a szobájában? És miért nem szól, ha nem érti? És mi van ha érti, de csak ennyire futja?  (Ez utóbbi még jobban megrémiszt.)

10:00 Alszik. Nekem megvolt a meditáció, a mantra, a nyak masszázs, a jóga, a kutya séta, de nem használt egyik sem.  Mindjárt sírok.

11:00 Alszik. Végig veszem még egyszer: Jól látom? Igen. Ez tuti az ő jegyei? Igen. Van remény a javításra? Igen. Hogy is áll majd év végén? Végül is egész tűrhetően…

fél 12 – Felkelt! Kijön a szobából. Én startra készen. A haja olyan ahogy a párna elnyomta. A végtagjait egy hiperszomniás lajhár módjára vonszolja. Még nem nézett rám (pedig attól amit a fejemen lát, biztos felébredne!) de szerintem fárasztja hogy felemelje a fejét. Betájolja a fürdőszobát… Megvan! Bemegy. 20 perc múlva kijön. Esküszöm még befordult a kádba 15 percet szundizni. Még mindig nem nézett rám, de a séró belőve. (Tök jó, a kezét ezek szerint már fel tudja emelni.) Visszafekszik, előveszi a telóját.

Én akkor most bemegyek a szobájába….

És akkor eszembe jut. A föci tanár egy idióta, soha semmi nem jó neki, mindig talál kifogást a dolgozatnál a kérdésre adott válaszok fikázására : – nem erre gondoltam! – de akkor mégis mire gondolt tanár úr?  – hát nem erre az biztos!  És ez a válasz a diákoknak minden egyes alkalommal…

OLVASTAD MÁR?  Megpillantani magamat a tükörben

A rajztanár nem vette figyelembe hogy 8 hétig gipszben volt a fiam keze (hol az ujja, hol a csuklója), nem tudott rajzolni, így nem adott le 3 rajzot. Utólag sem kérte.

A fizika meg…. Hát… én is elhasaltam az orvosi felvételin kétszer is, mert nem ment a fizika….

Lassan visszarendeződnek az arcvonásaim, felismerhető vagyok újra.

Leülök az ágya szélére, rám néz: – anya csinálsz rántottát hagymával? Lassan mennem kell, bajnokit játszunk Szentendrén.

És én sóhajtok, és megkérdezem: – Szalonnával ahogy szereted?  – Aha – mondja.

Megsimogatom, adok egy puszit – persze, megyek megcsinálom, öltözz csak.

És megyek megcsinálom. Mert anya vagyok, ő meg a kicsi kamasz fiam, akiből csak egy van, és szeretem akármilyen is.

És hadd idézzem Fodor Ákost: egészen biztos, hogy előbb vagy utóbb, ez vagy az lesz, így vagy úgy.

Fák jú fizika tanár, meg a föci, meg a rajz is, de nem?

Ui: a foci bajnokságon ő lőtte a csapat győztes gólját. Most akkor mit is akarok, de tényleg?

Anyapara podcast csatorna. Kattints a képre és #Hallgassránk! A legutolsó adásban (20 perc) a tanulásról beszélgettünk.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!