Régen, amikor több generáció élt még egymás közelében, akkor könnyebb volt megfelelni azoknak az elvárásoknak, amikkel egy fiatal, nem fiatal anya szembekerült. Volt egy nagymama vagy egy tapasztaltabb nő a családban, aki segített megbirkózni a nehézségekkel. Volt egy jól követhető minta, aminek egyszerűbb volt megfelelni, mint a mai irreális követelményeknek. Drixler Imola írása.

Marry Poppinsként

Nem is voltak ilyen elvárások vagy nem tudtunk róla, mert nem volt hol “megnézni”, utánajárni, képeket nézegetni online…

Nem nyomasztották őket azok a kemény és hamis (ezt tegyük hozzá mindenképp) víziók, amik ömlenek ránk a mai világunkban a média különböző területeiről. Vidd el a hegyet is a hátadon, miközben

Mary Poppins angyalarcú mosolyával terelgesd a pufók édes gyermekeket párás szemeddel magad körül; a saját kertedben termesztett biozöldségből főzz többfogásos vacsorát, mint Nigella Lawson természetesen.

Egyre többen küzdenek szorongásokkal amiatt, hogy nem tudnak megfelelni annak a belső eszményi képnek, ami kialakult a fejükben arról, hogy milyennek is kellene lennie egy anyának. Egy tökéletes anyának.

Nem kell tökéletes anyának lenni. Elég csak elég jó anyának lenni.

Minden kornak megvan a maga parája

Nekem már két nagyfiam van, mögöttem vannak a fenti kételyek, kérdések, megfelelések, amikkel régen birkóztam.

Nyugi. Kitaláltam magamnak azóta egészen más, sokszínűbb parákat. Csudi változatos parák vannak, tudtátok?

Én is éreztem régen, hogy a legjobb anyuka akarok lenni: mindig mosolyogni; türelmesnek lenni; játszani a gyerekeimmel, amikor csak lehet; megállni a helyem a munkában tökéletesen; nőként virítani. De nem tudtam ezeknek mind megfelelni és a leginkább azon a területen éreztem lelkiismeret furdalást, ahol a legjobb szerettem volna lenni: anyai minőségemben.

Ha ingerült voltam velük, akkor emésztettem magam; ha kevés időm volt rájuk, akkor szaranya címet ragasztottam magamra.

Aztán elolvastam Bruno Bettelheim, Az elég jó szülő című könyvét, ami óriási segítséget adott nekem, hogy a helyére rakjam magamban a gondolataimat és a szorongásaim ezen része feloldódjon. Bettelheim azt javasolta, hogy a szülők kerüljék, hogy ők “teremtsék meg” olyannak gyermeküket, amilyennek látni szeretnék,

helyette segítsék abban, hogy olyan személy lehessen, amilyenné válni szeretne.

Ahogy könyvében írta: “A tökéletesség elérésére irányuló erőfeszítések általában zavarják a mások – köztük a gyerekek tökéletlenségére – adott elnéző választ, melyek egyedülálló módon teszik lehetővé a jó emberi kapcsolatokat.

OLVASTAD MÁR?  Mit tetszik kérni?

Sok Vekerdyt olvastam, ami szintén irányt mutatott, hogyan váljak laza anyukává. Szerettem őt nagyon…

Rájöttem, hogy nekem kell jól éreznem magam a bőrömben, akkor lesz a srácaimnak is jó, türelmes anyjuk.  Elkezdtem magamra figyelni picit jobban: eljártam jógára, barátnőkkel néha külön programra, kozmetikushoz.

Ráéreztem, hogy fel kell töltenem a tankomat, ha menni szeretnék tovább könnyedén.

Életem egyik legjobb döntése

Elkezdtem pszichológushoz, majd később kineziológushoz járni.

Azt gondolom, hogy mindenkinek kijárna egy jó, lélekhez értő szakember.

Szebb és könnyebb lenne a világ bennünk is, körülöttünk is. Talán az egyik legfontosabb, legkeményebb lecke volt megtanulni szeretni magam. Még mindig tart a tanulási folyamat. Még bootolás van.
Ma már nagyok a srácaim. Van egy laza anyjuk. Ők nem biztos, hogy így gondolják,

de ez már hol érdekel engem?

Néha visszasírom azt az időszakot, amikor a víz folyt a hátamon attól, mert még meg akartam felelni a sok elvárásnak. De nem emiatt nosztalgiázom, hanem amiatt, mert

akkor még kicsik voltak a gyerekeim.

Akkor még bújtak hozzám; este mesét vagy regényt olvastam fel nekik az ágyban; esőben, gumicsizmában gesztenyét szedtünk és gesztenyebabákat gyártottunk; zongoraórákra jártunk együtt Dóra nénihez; gyurmáztunk; lisztfelhőben linzert sütöttünk; fűben feküdtünk; festékkel összefestettük magunkat; hatalmasakat sétáltunk macikkal, autókkal a hónunk alatt.

OLVASTAD MÁR?  Szülők a szülőin...

Nekem ez az időszak elmúlt

Nekem már nem cuki kisgyerekeim vannak otthon, hanem nagy lovaim.

Nyihognak, hosszú a lábuk, időnként büdösek, de az enyémek. Tudjátok: Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk! Cukik ők is, de na, nem akarnak már gyurmázni, ezt tudomásul kell vennem. Minden kornak megvan a maga szépsége a kölköknél is. Ki kell élvezni azt, ami van.

Ahogy az anyjuk korának is megvan a maga szépsége: a Mary Poppins babérokat már kipipáltam; Nigella Lawsonnak lusta dög vagyok; úgyhogy nem maradt más feladat és kihívás, mint szexistennőnek lennem.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!