Hatodik éve követünk egy olyan kezdeményezést, amelyben csapatoknak kell “öszeállniuk” ahhoz, hogy indulhassanak a díjért, amely lehetőséget ad arra, hogy megvalósítsák az álmaikat.Mindannyian kapcsolatban vagyunk velük, az életünk részei, a problémáink és az örömeink “kísérői”.

Egy kategória, 4 millió forint

Az orvos, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó, gyógyszerész és junior kategória zsűridíjasai mellett az online szavazás nyertese is Richter Anna Díjban és a projekt megvalósítására fordítható 4 millió forint támogatásban részesül. A közönségdíj sorsa tehát a szavazók kezében van.

Március 10-ig megtekintheted a döntős csapatok bemutatkozását, szavazhatsz a projektekre, és részt vehetsz a Richter Anna Díj nyereményjátékán.

A tét nem kicsi, hiszen a szavazással dől el, hogy az öt pályázati kategóriában a zsűri által kiválasztott egy- egy díjazott mellett melyik lesz az a hatodik csapat, amelyik a díjjal járó négymillió forintos összegből valósíthatja meg ötletét.

Minden évben nagy ünnep számunkra, hogy bemutathatjuk a csapatokat, fontos “feladat” vár az olvasókra, hiszen a közönségdíj sorsa a szavazók kezében van. Március 10-ig megtekinthetitek a döntős csapatok bemutatkozását a Richter Anna díj oldalán és szavazhattok kategóriánként egy-egy projektre, és részt vehettek a Richter Anna Díj nyereményjátékán.

Pedagógus kategória

Tabuk nélkül a fiatalkori mentális zavarokról – edukációs workshop pedagógusoknak

Csapatvezető: Tóthné Almássy Monika
Csapattagok: Budai-Tóth Krisztina, Sződiné Papp Fruzsina, Dr. Máttyus Anna

OLVASTAD MÁR?  Szülőség, elég jó szülőség, bocs azt honnan is tudom?

Az elmúlt években drasztikusan megnőtt a 8-18 éves diákok körében a mentális zavarok száma.

A WHO adatai szerint ez a probléma a világon minden 7. gyermeket érinti. A mentális nehézségekkel való megküzdés nemcsak az érintetteknek, hanem az őket körülvevő pedagógus és kortárs közösség számára is óriási kihívást jelent.

A Kórházsuli az Új Szent János Kórház Gyermek és Ifjúságpszichiátriai rehabilitációs osztály pszichológusainak közreműködésével a pedagógustársadalmat szeretné felkészíteni az egyre növekvő számú mentálisan beteg diák megfelelő támogatására, közösségben tartására és az őket körülvevő osztálytársak inkluzív nevelésére. A bemutatkozó videójukat ITT nézhetitek meg.

Kamasz léleksziget – a bajai fiatalok mentális egészségéért

Csapatvezető: Ivánkovich Anita

A Bajai Szakképzési Centrum Jelky András Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese a tanítás mellett a lelki és mentális jóllétet egyaránt fontosnak tartó pedagógus.
Anita egy olyan széleskörű mentálhigiénés központ létrehozását tűzte ki célul Baja város középiskolás korosztálya számára,
amely hozzájuk közelálló eszközökkel segíti őket az érzelmi és mentális egészségtudatosságok kialakításában megőrzésében és erősítésében. Tervei közt szerepel stresszkezelési-, coaching technikák átadása, érzelmi és pszichológiai támogatás biztosítása, önbecsülés fejlesztése, segítségnyújtás az identitás kialakításában, életvezetési készségek és érzelmi intelligencia fejlesztése.
Az iskola épületében megvalósuló mentálhigiénés központ mindenki számára könnyen elérhető és ingyenes lenne, kiegészülve egy online platformmal, telefonos támogatással, valamint közösségi eseményekkel, találkozókkal.
Ahhoz, hogy minél több diák kaphasson segítséget, a Solution Focus Megoldásközpontú Egyesület szakembereivel több pedagógust is kiképeznének, hogy együtt támogassák a tanulókat eligazodni önmagukban és az őket körülvevő bonyolult világban. A bemutatkozó videót ITT tudjátok megnézni.

Vigyázz, kész, család!

Csapatvezető: Deseő Orsolya
Csapattag: Takács-Tóth Johanna
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol magabiztos, szenzitív szülők nevelik gyermekeiket, az édesanyák nem érzik egyedül és elveszve magukat, kérdéseikkel van kihez fordulniuk, szakmailag is helyes válaszokat kapnak, erős megtartó védőháló veszi körül őket.
Ezzel szemben sajnos sok fiatal szülő éli meg azt, hogy kihúzták a lába alól a talajt.
Az alváshiány pár hónap alatt halmozottan nehéz helyzeteket tud létrehozni, és alapjaiban ingatja meg a legbiztosabb párkapcsolatot is.
A Vigyázz, kész, család! pályázat egy két fős integrált szülő-csecsemő konzulens csapat ötleteként született. Céljuk, hogy a leendő szülők tudatosan fel tudjanak készülni a gyermek érkezése utáni időszakra.
A bemutatkozó videót ITT tudjátok megnézni.

Oszd meg a véleményed velünk!