Az első, legkorábbi szükséglet a biztonságos, szeretetteli kötődés iránti vágyunk, az a születésünktől jelen lévő  igény, hogy megbízhatóan gondoskodjanak rólunk, elfogadjanak minket és érezzük, hogy tartozunk valahová. Korábbi posztomban bemutattam az öt egyetemes alapszükségletet, amelyek gyermekkori ki nem elégítése hosszú távú negatív következményekkel jár. Salát Janka írása.

A biztonságos kötődés hiánya – Az elszakítottság és elutasítottság sématartomány

Ha valami miatt ez a korai kötődés sérült, akkor jó eséllyel az ún. elszakítottság és elutasítottság sématartomány valamely sémájával küzdesz felnőttként.

Ebben a sématartományban az embernek az az érzése, hiedelme, hogy a biztonság, szeretet, empátia, elfogadás iránti vágya soha nem fog kiszámítható módon teljesülni.

A sématerápia megalkotói a tartományon belül öt sémát – vagyis életcsapdát – különítettek el. Fiktív, sok-sok esetből összegyúrt „prototipikus” példákon keresztül mutatom be egy-egy séma működését.

Elhagyatottság/instabilitás séma

Márk 23 éves, egyetemista srác, jóképű, társasági ember, mégsem volt még soha párkapcsolata. Visszatérő motívum az életében, hogy amint érzelmileg közelebb kerül egy lányhoz, páni félelem fogja el, és valami mondva csinált ürüggyel megszakítja a kapcsolatot, még mielőtt komolyabbra fordulhatna a dolog.

Márkot kisgyermekként szerető és gondoskodó család vette körül. Hároméves volt, amikor édesanyja meghalt, apukája szeretetben nevelte tovább. Pár évvel később új anya érkezett a házhoz, akit Márk megszeretett, kötődni kezdett hozzá.

A szülők azonban két év után szétmentek, és a mostohaanya lassan kikopott Márk életéből. Kiskamaszkén ugyanez még egyszer megismétlődött. Márkban kialakult az a tudattalan szorongás, hogy (nőt) szeretni veszélyes: ha szeret valakit, biztos, hogy előbb-utóbb el fogja őt veszíteni. Ez az az elhagyatottság/instabilitás csapda megakadályozza őt abban, hogy intim kapcsolatokba bonyolódjon lányokkal.

A séma lényege, hogy volt valami kiszámíthatatlan gyermekkorban – az illető hol megkapta az igényelt szeretetet, hol nem.

Márk a megküzdési stratégiák közül az elkerülést választja: nem megy bele olyan kapcsolatba, ahol túl nagy a tét – nem akarja újra átélni a szeretett személy esetleges elvesztésének fájdalmát.

Más emberek más megküzdési reakciót választanak.

Túlkompenzálás esetén például túl szorosra fűzik a kapcsolatot párjukkal, szinte megfojtják beteges féltékenységükkel, hisztériás rohamot kapnak már a gondolattól is, hogy partnerük a hétvégét barátokkal töltse.

Amennyiben valaki alárendelődik a sémának, akkor olyan partnerek mellett köt ki, akik nem képesek elkötelezni magukat, akik kiszámíthatatlanul adnak, vagy épp nem adnak szeretetet. Az ilyen partner mellett az életcsapda foglyai újra és újra átélik a veszteség fájdalmát (szar, de legalább ismerős terep).

Érzelmi depriváció

Az érzelmi depriváció séma sok szempontból hasonlít az elhagyatottság/instabilitás sémához, a különbség abban ragadható meg, hogy az érzelmi depriváció csapdájában vergődő emberek soha nem is tapasztalták meg igazán, milyen szeretve lenni.

Nem elvesztettek valamit, ami jó, hanem soha nem is tapasztalták azt meg.

„Nekem jó gyerekkorom volt. Kaptam enni, inni, szüleim felruháztak, jártunk nyaralni, és soha nem vertek!” – halljuk sokszor az érzelmi deprivációtól szenvedő emberek szájából.

Mégis, valami nehezen megragadható üresség lengi körül életüket, úgy érzik, nem állnak igazán közeli kapcsolatban senkivel. Az érzelmi depriváció gyökerei szintén a kora gyermekkorig nyúlnak vissza. A kisgyermek azt élte meg, hogy nem figyelnek rá a szülei, léte nem képvisel igazán értéket, nem kötődtek hozzá teljes szívvel.

„Maradj már csöndben, tévét nézek!”. A kirakat-gyerekek gyakran élnek át érzelmi deprivációt.

Anna

Anna 19 éves, gyönyörű lány, már kislányként is kirívóan szép volt. Apja a két csík láttán kámforrá vált. Az anya – boldogtalansága ellenére vállalta a gyermeket, és nagyon megkönnyebbült, hogy kislánya született.

A külsőségeken kívül azonban mást nem tudott kezdeni a kisgyermekkel.

Egyéves korában bölcsődébe adta (ami önmagában nem gond, a gond az, ha a közös időben sem tudnak érzelmileg egymásra hangolódni), és nem igazán tudott mit kezdeni azzal, ha a kislány beteg volt, ilyenkor a nagymama vagy egyéb rokon vigyázott rá, mert „anyának mindig nagyon fontos munkája volt”.

OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

Anna a kamaszodással párhuzamosan egyre többször kérte számon anyjától a szeretet hiányát, az anya ezt igazságtalan támadásként élte meg

„El is vetethettelek volna, de nem! Teljesen egyedül vállaltam, hogy felneveljelek! Nincs benned semmi hála!

Anna végül vidéken kezdte meg első egyetemi évét, gimnázium eleje óta azt tervezgette, hogy tudna minél előbb kirepülni otthonról. Sok fiúval lefeküdt már, akik mind hamar felszívódnak.

A lány nem érti, „miért nem kell senkinek”.

Újból és újból átéli, hogy szeretet iránti vágyát nem elégíti ki egyetlen szerelme sem – vagyis alárendelődik a sémának, mindig olyan kapcsolatokba kerül, amelyek megismétlik a gyermekkorban megtapasztalt depriváció érzését.

Bizalmatlanság – abúzus séma

 Azt gondolhatnánk, hogy a gyermekkori abúzus áldozatai tisztában vannak azzal, hogy őket bántották, kihasználták, és ezért haragot éreznek bántalmazójukkal szemben.

Az áldozatok mégis sokszor inkább magukat okolják, úgy érzik, rászolgáltak a büntetésre.

Az abúzus attól olyan aljas dolog, hogy éppen az az ember követi el, akitől a gyermeknek szeretetet, gondoskodást, védelmet kellett volna kapnia. A gyerek kötődik a bántalmazójához, hiszen a semmilyen kapcsolatnál még az is jobb, ha bántanak.

Az abúzus elkövetője épp ezt a sérülékenységet és függőséget használja ki. Pontosan tudja, hogy a gyerek nem fogja őt elhagyni, elárulni, mert függ tőle, kötődik hozzá.

István

„Apám tudott a legjobban bántani, de a legjobban szeretni is”. Egyik nap részegen elverte, másnap – kompenzálandó a verést – órákig focizott kisfiával.

István a mai napig úgy érzi: „valahol megérdemeltem a verést, hiszen botrányosan szemtelen voltam vele olyankor, amikor ivott.

Istvánnak már felesége, gyerekei vannak, de heti 2 délutánt a mai napig szüleinél tölt, és úgy érzi, most, hogy apja öreg, beteg és elesett, végre be tudja söpörni a kis szeretetmorzsákat, most végre úgy működnek, mint egy igazi család.

A baj csak az, hogy Istvánnak már a saját feleségével és gyermekeivel kellene megélnie a család melegét.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, leírni, kimondani, hogy ha szexuálisan közeledtek hozzád akkor, amikor még kiszolgáltatott gyermek vagy serdülő voltál, az NEM A TE HIBÁD! Védtelen gyermekként szükséged volt a kötődésre, és ezt egy másik ember gyalázatos módon kihasználta. Nem vagy bűnös azért, amit veled tettek!

Csökkentértékűség – szégyen séma

A csökkentértékűség csapdájában vergődő ember mély meggyőződése, hogy őt nem lehet őszintén szeretni: ha valaki igazán ismerné az ő belső, valódi énjét, akkor biztos azonnal faképnél hagyná.

Nem érti, miért akarna bárki is vele lenni, hiszen ő annyival alacsonyabb rendű, mint a többi ember.

Ezzel az érzéssel mindig egyfajta szégyen érzése társul, szégyen a hibák és hiányosságok miatt. Ebben a csapdában jellemző, hogy rendre megalázó kapcsolatokban találod magad.

Az életcsapda gyökere, hogy nem vagy szerethető – hogy is lehetnél, ha még a szüleid sem voltak képesek feltétel nélkül szeretni és értékelni azt, aki vagy.

Ha a szülők túlzottan kritikusak voltak, folyamatosan büntettek, gúnyoltak vagy cikiztek, olyan érzéseket keltettek benned, hogy csalódást okoztál szüleidnek, vagy egyszerűen csak nem éreztették veled a szeretetet, akkor jó eséllyel kialakult a csökkentértékűség/szégyen séma.

Számomra megdöbbentő, hogy a szégyenkeltés eszközét a mai napig mennyi szülő használja a nevelésben, például videóra veszik a gyerek hisztijét, majd azt mutogatják a karácsonyi vacsorán a nagycsaládnak.

OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

Társas elszigetelődés – Elidegenedettség séma

Ha ebben a csapdában rekedtél, úgy érzed, kerek e világon nem illessz egyetlen közösségbe sem. Valami jól látható külső jegy miatt érzed kisebbrendűnek magad a többiekhez képest, de ha túljutsz a kezdeti nehézségeken, akkor képes vagy megtapasztalni az intimitás örömét.

Kényszeresen nyomaszt, mások vajon mit gondolnak rólad.

Ez a séma sok esetben nem a korai gyerekkor családi színteréhez köthető, hanem a kortárscsoporthoz – épp ezért könnyebben is gyógyul. Ha az osztálytársak csúfoltak, mert kövér, szemüveges, stréber, buta, serdületlen, korán serdülő voltál, akkor beleeshetsz ebbe a csapdába.

Kamaszkorban szinte törvényszerű, hogy hosszabb-rövidebb ideig valamilyen paraméter mentén úgy érezzük, kilógunk a sorból, néhány viharos év után azonban a többség megtalálja azt a közeget, ahol otthonosan mozog.

Az egész életen átívelő érzés akkor marad fenn, ha a csapda gyökere kora gyerekkori élményekig nyúlik vissza: amikor az ember már a saját családjában is különcnek érezte magát.

Judit

Judit szuper családba született, millió tesó, unokatesó, pezsgő szellemi és érzelmi élet, mindenki mindenkivel jóban van, a szülők és a rokonok is extrovertált, harsány, vidám emberek. Judit azonban már pici gyerekként szeretett kuckóba bújni, órákig játszani a saját kis fantáziavilágában egyedül,

számára megterhelő volt a 0-24 órás társas élet.

A rokonok elkezdték mondogatni a szülőknek, hogy Judit bizonyára autista, a szülők ki is vizsgáltatták, de semmi erre utaló jelet nem talált a szakember. Egyszerűen csak introvertált, akit ráadásul extrém magas intelligenciával áldott (vert?) meg a sors.

Most, fiatal nőként intelligens, izgalmas beszélgetőpartner, ha kétszemélyes helyzetben van, de minden új szituációt, nagyobb társas összejövetelt irracionális szorongással él meg.

Úgy sejtem, egy-egy sémaleírásban sok olvasó magára ismerhetett. Szerencsére nem törvényszerű, hogy koragyermekkori sérüléseink egy életen át kísérnek, kísértenek. Már maga a tudatos rálátás nagyon sokat segíthet abban, hogy változtassunk a berögzült tudattalan forgatókönyveinken. Magyar nyelven két nagyszerű önsegítő könyv érhető el a témában. EZ és EZ.

Amennyiben a probléma mélyebb gyökerű, és az önsegítő könyv kevés ahhoz, hogy kilépj sémáid fogságából, úgy érdemes szakemberhez fordulni. Ha kifejezetten sématerapeutát keresel, a Magyar Viselkedés-, Kognitív és Sématerápiás Egyesületnél (www.vikote.hu) érdemes érdeklődni, terápiás ellátásra jelentkezni.

Cikkem megírásával elsősorban az volt a célom, hogy az olvasó szülőként elgondolkodjon, egyes szülői magatartásmintáknak milyen hosszú távú következményei lehetnek a gyermekre nézve. Úgy hiszem, minden gyermekkel kapcsolatos lépésünkkor érdemes hosszú távban gondolkodni. Ugyanakkor nem szeretnék bűntudatkeltő sem lenni. Mindenkivel megtörténik, hogy akár hosszabb időre is kibillen egyensúlyából, és nem tud úgy helytállni a szülői szerepben, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon.

Ha ez a megbillenés átmeneti – legyen szó depresszióról, betegségről, veszteségről, válási krízisről, kapcsolati konfliktusról, kiégésről – és nem szövi át a teljes gyermekkort, ha ezekben a nehéz periódusokban van a gyerek mellett valaki más is, aki viszonylagos stabilitást tud biztosítani, akkor hidd el, nem teszed tönkre az egész életét!

 

Oszd meg a véleményed velünk!