Kétféle kamasz létezik. Aki naponta kétszer fürdik, és aki két hetente egyszer (se). Ja, és van egy harmadik-féle, aki utál fürdeni, de közben meg iszonyú piperkőc, kényes csodás külalakjára. Gondolhatnánk, hogy micsoda szagok terjenghetnek körülötte. De nem! Meglepő módon a „szinte sose fürdő” kamasz szagtalan, már-már illatos. Jé Viki írása.

Nem tudom, hogyan csinálja, ráadásul fiú, szőrös és előfordul, hogy bunkó módon nem megfelelő módon nyilvánul meg…Bár ez utóbbinak semmi köze ahhoz, hogy hányszor éri víz hab testét egy héten.

Egyébként nincs is jobb egy nem-fürdő kamasznál, már ha a családi költségvetést nézzük. Ugyanis rengeteg vizet tudunk megspórolni általa.

Nálunk az egyik kamasz fiút – kinek szent meggyőződése, hogy a nyíratlan szőrzet, a (test)szag és a kosz az igazi férfi ismertető jegye –, oly nehéz rávenni a tisztálkodásra, mint egy víziszonyos ogrét. A másik, a szőke kis orkocska, pedig hat liternyi tusfürdőt nyom a kezébe, majd magára keni óvatoskodva, mintha csípne, és már jöhet is az „öblítő program”.

Sehol egy határozott nyakdörzsölés, fülsuvickolás, térdkapircs, úgyhogy ezekre külön kénytelen vagyok felhívni a figyelmét időnként.

Őt mondjuk gyakrabban hallom kivonyítani a fürdőszobából a tusolás végeztével, hogy „anyaaaaaa, behozod a törcsimet?” – általában akkor, amikor végre leültem vacsorázni, vagy kezembe vettem egy könyvet, esetleg a barátnőmmel dumálnék telón.

OLVASTAD MÁR?  Ne szólj bele fiam, nem a te dolgod!

Persze azért a másik gyerek is szokott fürdeni állni a zuhany alatt, és folyatni magára melegedés/áztatás céljából a meleg vizet néha. Sőt. Fogat is szokott mosni. Bár reggelente néha inkább kicsór a táskámból egy mentolos rágót. Ismerős nektek is ez a sztori? Igen? Akkor jó.

A kamaszok egyébként a legtechnikásabb részlet-mosakodók.

Ha mondjuk, csak a térdüket vélik koszosnak, képesek rá, hogy odahajoljanak a kád fölé olyan kifacsart pozitúrában, mint egy jógázó ninja, hogy CSAK a térdüket érje víz és szappan.

Ugyanígy bármit meg tudnak mosni magukon (hónalj, lábfej, könyök, stb.)

Tapasztalatom szerint a kamaszok a hajukra a legérzékenyebbek, és úgy gondolják, hogy a több, jobb. Például hajhabból. A „diónyi” náluk kisebb bolygót jelent, és maradéktalanul mindet fel is kenik a hajukra. Elmondásuk szerint csak egy a baj az összes hajkencével, hogy „mindig estére lesz legjobb a hajam…

A kamasz fiúk egyébként úgy viselkednek az illatszerboltokban, mint Sátán a szenteltvíz nagykerben.

Kérlelhetetlen álmosság tör rájuk a rengeteg körömlakk, rúzs és szempillaspirál láttán. Igazi férfi(kezdeményként) nem értik, mire való ez a sok „biszbasz”, öt perc múlva gyötrő légszomjra panaszkodva kimenekülnek a boltból, rosszabb esetben elkezdenek hangosan cikizni, hogy „de hát olyan színű körömlakkod már van otthon három is…!”

OLVASTAD MÁR?  A fiatalok mentális állapotának javítása a cél

De amiért írtunk a fürdésről az igazából a koronavírus miatt van, amiről ITT olvashatsz infókat. A helyes kézmosást megtanulhatjuk (akár a kamsszal együtt) a SOTE oktatófilmjéből.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!