Mélypont, sírás, fogcsikorgatás, fellélegzés, boldogság

Négy gyerekkel soha nem dőlhetek hátra, hogy mindenki rendben, vagy legalábbis ezerrel rohan az önkiteljesedés felé.Néha azért vannak megszentelt napok. Legkisebb elballagott az általános iskolából. Salát Luca írása.

Nem akarok a Waldorfba járni!

Négygyerekes anyaként ez volt az első általános iskolai ballagásom. Ha rajtam múlik, ezt is megúszom. De a lányom másként döntött. Két éve nyugalomban csordogált nagycsaládos állatkertünk élete. Egyetlen gyerekemet sem rúgták ki az egyetemről, senki nem akart azonnali halált halni szerelmi bánatban, a kóbormacskáink száma nem haladta meg a velem egy háztartásban élő gyerekeim számát.

Mindenki büntetlen előéletű maradt, mert befizettük azt a húszezer forintos csekket, amit a fiam kapott tilosban parkolásért,

pontosabban nem kapott, mert nem tudta, hogy az ajánlott levelet a postán kell átvenni (mint kiderült, már sokat gondolkodott azon, hogy milyen funkciót tölthet be a hétköznapok emberének életében a posta intézménye, de ezidáig semmilyen értelmes választ nem talált rá), és emiatt 5 nap börtönbüntetésre ítélték.

Erre az idillre dobta le hatodikos lányom az atombombát. Nem akar hülye Waldorfba járni. Normális sulit akar.

Tankönyvekkel. Fehér blúzzal. Osztályzatokkal. Csengetési renddel. Bajszos portás nénivel. Nem gondoltam, hogy egyszer visszasírom a Nagyok kamaszkorát, akiknek hála, sokat tanultam az Életről.

Tudom, hogy…

…milyen megaláztatás jár annak az anyának, akinek gimnazistája  rajzórán seprűn lovagolva párzó mozdulatokat végez,
…az alomban lévő bűzös izé nem mindig macskaszar, hanem néha a buliból ottmaradt hányás,
…milyen módszertannal érdemes nekivágni az expedíciónak, amikor annyit tudok az éjszaka bejelentkező gyerektől, hogy Fótról hazasétál, de most csak medvéket lát, ja nem is Fótról, hanem Veresegyházáról, de

ne rugózzak a részleteken, mert egy százalékon a telefonja, de biztos megtalálom helymegosztás nélkül is,

…van olyan gyerekem, akinek nem természetes, hogy a poharakat állítva helyezzük a mosogatógépbe, hanem lefordítva,
…nincs olyan gyerekem, akinek természetes, hogy a mocskos ruhákat a szennyeskosárba tesszük,
…fizikából megbukni nem ciki,
…miként kerüljem el azt az iskolát, ahová hosszas küzdelem árán juttattam be a pedagógus szemmel egyáltalán nem perspektivikus gyerekemet, és aki két hét után

azt hazudja az osztályfőnöki órán, hogy ő imád ide járni, de az anyukája visszaparancsolta a régi iskolájába…

…hogyan engedjem el az irreverzibilis petefészekkárosodás víziómat a Rezsidémon telén, amikor a lányom következetesen haskilógatós pólóban indul az iskolába..

… nem a világvége, amikor rájövök, hogy nem az iskola bántalmazza a kölykömet, hanem a kölyköm az iskolát. Legkisebb a lázadás ötletes módját választotta ezzel a tanulni-akarok-baromsággal. Méghozzá hatosztályos gimnáziumban.

Megírta januárban a felvételit annyi pontra, amivel esélye sem volt bejutni az Álomgimibe. Más gimibe se.

Mélypont, sírás és fogcsikorgatás

Kétségbeesett általános iskola keresés. Mert sohatöbbet Waldorf. Mindez szaranyaság érzéssel kísérve. Hiszen nyilvánvaló, hogy egy 13 éves nem tud felelősségteljes döntést hozni, én meg támogatom a hülyeségében.

Nyárra megtaláltuk az általános iskolát. Cuki osztályfőnökkel, cuki osztályközösséggel.

Fellélegzés, boldogság, remény

Szeptember elsejére kiderült, hogy fehér blúz még sosem volt a háztartásban, és a macska továbbra sem szobatiszta. Amikor Legkisebb elindult a frissen vasalt, ám kissé macskahúgyos kölcsön blúzban az évnyitóra, némi szorongás lett rajtunk úrrá. Az érzés a következő hetekben fokozódott.

Október végén anyai funkcióimban jelentős regresszió következett be. Újra kocsival szállítottam a gyereket iskolába, mert reggelenként a buszon menetrendszerűen hányni kezdett. A reggeleink csapnivalóak voltak. Az estéink is.

Nem hittem el, hogy újra a szarvasmarha bélműködését, a részleges hasonulást és a Toldit kell megértenem, aztán a feldolgozott információkat áttölteni a befogadásra képtelen kamaszagyba.

Egy januári reggelen beköszöntött anyaságom történetének leggyalázatosabb pillanata.  Amikor Legkisebb egész testében remegve azt visította, hogy nem emlékszik egyetlen sorára sem a Reményhez-nek, én is visítani kezdtem. Ha ezt nem hagyja abba, akkor megy vissza a Waldorfba. Ez nem tőmondat formájában hangzott el. Szerepelt benne az agyfasz kifejezés, és sajnos Isten nevét is hiába vettem.

Felvilágosítottam, hogy a saját életét széttrollkodhatja, de az én boldog klimaxközeli éveimet nem. S bár a Reményhez-ből jelesre szerepelt, ez sem segített.

Mélypont, sírás és fogcsikorgatás

Júliusban Legkisebb bezárkózott a szobájába.

Augusztusban kinyitotta az ajtaját, s elindult az osztálytársaival találkozni. Kiderült, nem csak szánalmas seggfejek járnak az osztályába. A következő hónapok vidáman teltek, nem hugyozta le a macska a már saját blúzt, a gyerek nem hányt a buszon, megtanult ügyesen puskázni elsajátítani a tananyagot, és felvételi nélkül bejutott iskolája gimnáziumába.

Fellélegzés, boldogság, remény

Ekkor nyögte be: Felvételizik.

Mélypont, sírás és fogcsikorgatás.

A felvételit jól megírta, de nem elég jól ahhoz, hogy Álomgimibe esélye legyen még a remek szóbelije után sem.

Mélypont, sírás és fogcsikorgatás

Április végén kiderült, hogy egy elég menő helyre azért felvették. A hírt búvalbaszott ábrázattal fogadta.

Aztán megismerkedett a tök jófej új osztálytársakkal, én meg a tök jófej új osztályfőnökkel.

Fellélegzés, boldogság, remény

Ekkor jött a telefon az Álomgimiből. Mehet a lányom pótfelvételire, ígérni persze semmit sem tudnak… A gyomromba megint sok hosszúlépes költözött beleállt az ideg. Élete nagy lehetőségét veszem el a kölyöktől, ha ezt nem említem, vagy visszaküldöm még egy pofonért?

Rá bíztam, elmegy-e. Elment. A nap nagyobb rettegésben telt, mint amikor az éves rákszűrésem eredményét várom. Még aznap jött a hír. Felvették az Álomgimibe.

Nem tudom, mi a tanulság. Talán az, hogy az anyaság műfaja egy véget nem érő hullámvasút? Vagy hogy egy tökkelütött kamasz álmait támogatni kell, még akkor is, ha baromságnak tűnik?

Mindenesetre, amikor a múlt heti közös fesztiválunkon óránként jelentkezett be a megbeszélt ponton, hogy nyugi-mama-minden-rendben, elöntött a boldogság. Többet nem kell felvételi pontszámokon ronyóznom, csak azon, hogy napszúrást kap/leütik/elviszik az ufók, szóval ilyen normális anyai baromságokon.