A TETT egy olyan meseíró pályázat, melynek célja, hogy segítse a diákok számára a természettudományok megszerettetését. A tudományok műveléséhez elengedhetetlenül szükséges íráskészség, a kreatív és egyben precíz gondolkodás alapjainak elsajátítását, képzeletük fejlesztését, alkotó erejük felfedezését.

Tegnap beszélgettem Dr. Szántay Csaba zsűritaggal többek között a kémiáról, a természettudományok szépségéről, a mese és a természettudományok hasonlóságáról. A beszélgetést ITT nézhetitek meg. Azért érdemes megnézni, mert egy olyan emberrel találkozhattok, aki élő példája annak, hogy

attól még, hogy valaki Szerves kémia tankönyveket ír, nem „kocka”, hanem pont ellenkezőleg. Emellett elkötelezett híve a fiatalok, az utánpótlás gondozásnak, egyáltalán nem hagyományos módon.

Kik pályázhatnak?

Általános iskolás, középiskolás és középfokú szakképzésben résztvevő diákok nevezhetnek az alábbi korcsoportokban:

1. korcsoport: általános iskola 1-5. osztályos tanulói
2. korcsoport: általános- és középiskolák 6-8. osztályos tanulói
3. korcsoport: középiskolák, illetve középfokú szakképzésben résztvevő oktatási intézmények azon legalább 9. osztályos tanulói akik érettségi bizonyítványt még nem szereztek

A pályázaton a magyarországi, továbbá a Kárpát-medence államaiban (Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna) működő általános és középiskolák tanulói vehetnek részt egyénileg vagy kétfős csapatként (a csapattagoknak ugyanabban a korcsoportba kell tartozniuk). ITT tudok erről részleteket olvasni.

OLVASTAD MÁR?  Ki beszél a szülőkről?

Milyen írásművel lehet nevezni?

Pályázni olyan, a pályázó önálló alkotásának tekinthető magyar nyelvű mese, mesés történet vagy novellamegírásával lehet, amelynek természettudományi vonatkozása van, azaz a történet kapcsolódik a környezetismerethez, természetismerethez, földrajzhoz, biológiához, fizikához vagy kémiához.

Mit lehet nyerni?

Minden kategóriában a három legjobbnak ítélt pályaművet díjazzuk. Kétfős nevezés esetén a nyeremény fele-fele arányban illeti meg a pályázókat.

I. helyezett: 300.000 (háromszázezer) Ft összegű díj
II. helyezett: 250.000 (kétszázötvenezer) összegű díj
III. helyezett: 200.000 (kétszázezer) Ft összegű díj

A díj elsősorban tárgyjutalom, de a szervező döntése szerint a díj értékének összeghatáráig kiegészíthető vagy helyettesíthető vásárlási- vagy ajándékutalvánnyal is.

Azon pályamű, amelyet a szakmai zsűri közlésre alkalmas színvonalúnak talál, megjelenési lehetőséget kap a támogatók által gondozott TETT-mesekönyvben.

A szervező fenntartja a jogot megosztott díjak odaítélésére, továbbá arra, hogy indokolt esetben ne osszon ki minden díjat, illetve hogy további művek szerzőit jutalmazza. Az eredményhirdetés díjátadón, ünnepélyes keretek között történik, a járványügyi intézkedések alakulását figyelembe véve. A díjazottakat e-mailben értesítjük. A díjazott diák, iskolája és mentora nevét a díjátadó napján a www.tettmesepalyazat.hu honlapon közzétesszük.

OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

Fontos dátumok

Pályázati dokumentáció beérkezésének határideje: 2022. november 22. kedd, éjfél
(Eredeti határidő, mely később módosult: 2022. novmeber 8. 22:00)
Az elbírálás határideje: 2023. február 10.
A díjátadó tervezett időpontja: 2023. március 7.

Oszd meg a véleményed velünk!