A legtöbb kutatás konklúziója, hogy a nemi orientáció alakulásában összetett genetikai tényezőkön túl a méhen belüli hormonális hatásoknak óriási szerepük van.De egyelőre nem kizárható, hogy későbbi környezeti tényezők is szerepet játszhatnak. A nemi identitás kérdése nem kevésbé bonyolult, de mára már egyértelmű, hogy nem mindenki sorolható be biológiai értelemben a fiú-lány kategóriák valamelyikébe. Salát Janka írása.
Ha mindenféle születési rendellenességet figyelembe veszünk, 100 újszülöttből egy nem egyértelműen besorolható (XXY kromoszóma, hermafroditizmus stb.). 3 millió ember mégis attól tart, hogy az LMBTQ lobbi fogja rossz útra téríteni gyermekeinket.
Messziről indítjuk a gondolatot: mit adhat az LMBTQ közösség?
Ha úgy ítéljük meg, hogy tökéletes ciszhetero gyermekünk csupán úri hóbortból adódóan valamely LMBTQ közösség tagja kíván lenni, akkor érdemes a szülőknek egyfajta önismereti úton elindulni: Mit adhat az LMBTQ közösség a gyerekünknek, amit mi, szülők nem tudunk neki megadni?
Az én válaszom erre a kérdésre egyetlen szó: elfogadást
Az LMBTQ közösségek ítélkezésmentes elfogadást hirdetnek. Ez olyan fiatalok számára is vonzó lehet, akik – bár nemi identitás és orientáció szempontjából a többséghez tartoznak, az élet más területén elutasítottságot élnek meg.
Kamaszokkal folytatott munkám tapasztalatai szerint a legbiztosabb recept ahhoz, hogy egy gyerek mindenféle „bi” meg „pán” meg „nonbináris” jelzőket aggasson magára, az, ha
a serdülőkori identitáskrízist egy jó nagy adag szülői elutasítottság érzése kíséri.
Az apák valahol menet közben kikopnak a gyerek életéből
A gyerekek 10%-a apa nélkül születik. Nem elég, hogy az anya várandósan megtapasztalja az elutasítottságot gyermeke apjától, ez az elutasítottság a gyermek életét is végigkíséri. „Az apámnak nem kellek”.
Több tízezer gyereknek az édesapja valahol menet közben kopik ki az életéből.
Ezek az apjuk által eltaszított gyerekek serdülőkorban sokszor szívszorító körökbe kezdenek, hogy kapcsolatba lépjenek az apjukkal. Nyomoznak facebook-on, órákat köröznek a feltételezett lakóhelye körül, messziről követik őt. Tudjátok hányszor futottam már bele olyan történetbe, ahol az apa a „tolakodó” kamaszt ellökte, elszaladt előle vagy ordibálni kezdett vele, hogy
„nem is én vagyok az apád”?
A cserbenhagyott édesanyák sok esetben gyűlölik az édesapákat – és előfordul, hogy vele együtt gyűlölnek minden férfit a világon. Vajon, egy leánygyermeknek ilyen háttérrel mekkora esélye van arra, hogy boldog párkapcsolatot létesítsen egy fiúval? És milyen identitás épül ki egy fiúban, aki abba nőtt bele, hogy az apja – és úgy en bloc a pasik, szemétládák.
A család az boldog család?
Az elutasítottság élménye azonban boldog házasságba csöppenő gyerekek életét is megkeserítheti. Nem kell másra mutogatnom, itt van a saját példám:
a harmadik gyerekem egy tankönyvbe illő nehéz temperamentumú csecsemő volt.
Baromira nem tudtam elfogadni, hogy a baba vagy rajtam lóg, vagy bőg. C opció nem létezett – képes volt 6 órán keresztül üvölteni, ha másra bíztam. Két évig jártam pszichoterápiára (és mindenféle anya-csecsemő fityfirittyre) hogy ezt a nehezen induló anya-gyerek kapcsolatot a helyére tegyem. Kőkeményen megdolgoztam azért, hogy egy szerető, harmonikus kapcsolatot építsünk ki.
Arra, hogy ez ennyire jól sikerült, örökké büszke leszek!
Egyre nagyobb a szülői elégedetlenség a gyerekekkel kapcsolatban
Sok szülő nem kap külső segítséget, csak görgeti maga előtt az egyre nagyobb elégedetlenséget a gyerekével kapcsolatban. Eleinte bőg, majd dacos, majd nem tud viselkedni, nem tud beilleszkedni a kortársközösségbe, végül rosszul tanul az a kölyök.
Mire eléri a kamaszkort, a szülő már a haját tépi, mert a gyerek gépfüggő, nem tanul, szemtelen, és úgy általában – teljesen méltatlan arra, hogy a saját fantasztikus szüleinek gyermeke legyen – pedig a szülő mindent megtett, az egész a gyerek bűne…
Gyermekünk minden apró hibája a mi szülői inkompetenciánkra hívja fel a figyelmet, ezért elképesztően intoleránsak tudunk lenni e hibákkal, és így a gyermekünkkel szemben.
Az elutasítottság élményét magukba építő gyerek aztán egy sor mentális porblémával küzdenek – önértékelés, indulatkezelés, agresszió, depresszió, szorongás, szerabúzus, deviáns magatartás stb.
Egy szeretetet és elfogadást hirdető LMBTQ közösséghez csatlakozni messze nem a legrosszabb forgatókönyv!
A fentiek fényében én őszintén azt javasolom minden szülőnek, hogy külső démonoktól való rettegés helyett próbálja meg rendbe szedni a kapcsolatát a saját gyerekével. Dolgozzon azon, hogy képes legyen elfogadni őt olyannak, amilyen.
A jó szülő-gyerek kapcsolat természetesen nem fog megvédeni a homoszexualitástól, de megvédheti attól, hogy a serdülőkori identitáskrízis talaján olyan kapcsolatokba bonyolódjon gyermekünk, ami nem szolgálja az ő jóllétét.
Oszd meg a véleményed velünk!