Kamasz (fiú) gyerekünk egy igazi átváltozó-művész, tisztára, mint Pom-Pom. A szobája gyakorta úgy néz ki, mint egy felrobbantott bundakesztyű, a feje meg reggelente egy méretes szobafestő pemzlire emlékeztet. Valami azonban állandó: érzékeny lelkivilága, ami inkább lelki-virág, azok közül is egy igen ritka fajta, a „Kaktiszusz Mimózikusz”. Jé Viki írása.

Megoldókulcsok

Elég egy ferdének látszó pillantás, egy mondat végén felvitt (vagy levitt) hangsúly, ne adj Isten, két szál tésztával kevesebb adag a tányérján, és kész a balhé. Vegyünk sorra néhány klasszikus anya-hibát, megoldókulcsokkal:

  • Azt mondtuk, hogy a nagyüveges mogyorókrémet az öccsének vettük. Óriási hiba.

A kamasz ilyenkor dühtől remegő orrcimpával, ökölbe szorított kezekkel, ordítva kér minket számon, hogy mégis, ezt hogy képzeltük, hogy az a kis (idézem)

szarcsimbók egy kiló mogyorókrémet kapott, ő pedig semmit?!

Ezután már hiába magyarázzuk, hogy de hát nem is egy kilót kapott, ne túlozzunk, és ő is kaphat belőle, nyugodjon le, teljesen mindegy. Talán egy kicsit visszahozhatjuk a népszerűségünket, ha felvesszük a kapcsolatot a mogyorókrém-gyárral, elintézzük, hogy a gyereket fogadják örökbe, és alanyi jogon járjon neki a „nyutella”.

  • Siettettük reggel készülődés közben.
OLVASTAD MÁR?  Tisztelet

Nem elég, hogy fel kellett kelnie, bátorkodtunk felkapcsolni a villanyt is, a fény pedig bántón világított gyönge kis szemébe („Basszus, anyaaaa, kapcsold már le, kapcsold leeeee… kisül az agyam!!!”). Elő kellett bújnia a jó meleg dunyha alól, fel is kellett öltöznie, és elmenni az iskolába, mindennek a tetejébe még emelt hangon nógattuk is, hogy igyekezzen, ráadásul cinikus éllel azt mondtuk neki, hogy egy besózott csiga is gyorsabban venné fel a gatyáját, mint ő.

  • Fájdalmas ponton találtuk el lelkecskéjét, ezért visszakozzunk.

Kérjünk elnézést, amiért csigához hasonlítottuk, és javítsuk ki magunkat, miszerint tényleg inkább egy nyugdíjas lajhárra hajaz a mozgása reggelente.

  • Nem ujjongtunk eléggé az új Red Hot Chilli Peppers albumot hallgatva. Éjfélkor. Fáradtan. Ágyban.

Amikor a kamasz betört a hálószobánkba, és a fejünkre erőltette a fejhallgatót, és az álmosságtól könnyeseket pislogtunk, hibát követtünk el. Nem volt őszinte a mosolyunk. Nem ér azt mondani, hogy annyira álmosak voltunk, hogy ha maga Anthony Kiedis állt volna az ágyunk mellett, akkor se lelkesedtünk volna jobban.

Ez csak gyenge magyarázkodásnak tűnik, ezért legközelebb kéretik táncra perdülni pizsamában, és léggitározni az ágyon ugrálva, a(z) (egyébként tényleg!) zseniális album hallatán!

  • Azt mertük feltételezni, hogy meghúzzák matekból.
OLVASTAD MÁR?  Ne várjunk a gyerekektől többet, mint amit a felnőttektől várunk!

Sokat nyúztuk, túl sokat kérdezgettük, bántón és számon kérőn, hogy

„Tényleg nincs év eleje óta matekfüzeted? Komolyan alszol az órákon? Hol a számológéped? Minek jársz akkor korrepetálásra?”

Be kellett látnunk, hogy már megint tévedtünk, ugyanis nem történt meg ez a végzetes esemény. Most aztán hosszú ideig hallgathatjuk, hogy ugye ő megmondta és olyan fejjel jár-kel mostantól kezdve otthon, mintha maga Einstein reinkarnációja lenne.

Hajtsunk fejet csodálatos elméje előtt, de azért reggelente ezzel az útravalóval engedjük el a suliba: „Fiam, legalább próbálj értelmes arcot vágni matekon…!”

Ha megsértettük, ne átalljunk bocsánatot kérni tőle. Adjunk neki puszit. Úgysem engedi, lábbal tol majd el magától, és sikítva fordítja el az arcát. És akkor végre mi is jól megsértődhetünk.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!