A hazudozás általános probléma a kamaszoknál. Azoknál is, akikről azt gondolják a szülei, hogy ők biztos, hogy sosem hazudnának. De igen. Hazudozni két ok miatt szoktak: az egyik amikor szeretnének valamit elérni (de nagyon) és azért, ha történt valami baj és azt szeretnék “eltussolni”. Ennél némileg tudományosabban fogalmaz a National Geographic, miszerint: “Hazudni éppúgy megtanulunk, mint járni és beszélni, csak később, úgy két-és ötéves korunk között. Szücs Szilvi írása.

Abban az időszakban hazudunk a legtöbbet, amikor önállóságunk határait feszegetjük.”

Hát ez bizony a 13 – 17 éves kor közötti időszak, ahol – a többi korosztályhoz képest – messze a legtöbbet hazudnak a fiatalok. Egy 2016-os kutatás (Journal of Intercultural Research) szerint a “hazudozási hajlam” a következőképpen alakul:

a kamaszok (13-17 éves korosztály) 59 százaléka naponta maximum ötször, 15 százaléka ötnél többször hazudik,

ebből következően csak 26 százalékuk mondta azt, hogy nem hazudik napi szinten. Upszi.

Kegyes hazugságaid

Visszatérve a mi megközelítésünkhöz: van egy magasabb szintje is a hazugságnak, amikor egy korábbi hazugságot palástolnak egy újabbal. Ez utóbbi már bonyolultabb és általában nagyon nehezen lehet a végére járni. Ami a legfontosabb: ahogy te élsz és kommunikálsz embertársaiddal, pontosan úgy fog ő is. Ha azt látja, hogy “kis, kegyes” hazugságokkal éled az életed, akkor ne csodálkozz – hiába hangzik ez most nagyon keményen – azon, hogy

a kamasz gyereked kamuzik össze – vissza.

Tehát igyekezz őszinte lenni és nyomatékul mondd is el neki – a suliban már lehet, hogy régen vették a közmondásokat -, hogy “a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”.

Félre a tréfát: érdemes saját példákon keresztül megvilágítani számára, hogy az esetek nagy többségében (legyünk reálisak), ha elsőre nem is így gondoljuk, de mindig kiderül, hogy

őszintének lenni sokkal jobb stratégia, mint hazugnak.

Ha tudsz konkrét példát mondani, akkor az mindig hatásosabb, életszerűbb, mint ha jössz neki a közmondásokkal. Oké, a “mai világban”, amikor bármit olvasol vagy látsz mindenhol azt tapasztalod, hogy szemrebbenés nélkül hazudoznak neked (lásd politika, gazdaság, barátok, családtagok), baromi nehéz kiállni az őszinteség mellett. De mégis.

OLVASTAD MÁR?  Ez most a rákról fog szólni

Hogy veszed észre és mit tehetsz, ha azt érzed, hogy hazudik a gyerek?

  • Kérdezz rá többször is a témára. Ha mindig mást mond, akkor nyilvánvaló a hazugság ténye.
  • Ha nagyon kerül bizonyos témákat vagy teljesen másképp reagál, mint ahogy szokott, akkor is “gyanakodhatsz”.
  • Ha elnevetgél egy olyan témát, ami egyébként tök komoly, vagy úgy beszél hozzád, hogy nem néz a szemedbe, hanem ide-oda néz vagy éppen folyamatosan csak a földet nézi akkor szintén felmerülhet a gyanú.
  • Ha telefonon kérdezed valamiről, a válasz sűrű hallgatás és csak utána válaszol, akkor simán lehet, hogy akkor találja ki, hogy mit is mondjon neked.

Mit tehetsz, ha a fentiek alapján bebizonyosodik, hogy a kamasz gyerekednek lassan elkezdett nőni az orra?

Mindenekelőtt az teljesen természetes, hogy összezuhansz.

Ezt sosem gondoltad volna és nem érted, hogy mit rontottál el. De parázni nem ér.

Azért nem, mert ha nem kóros hazudozóval van dolgod (nyilván nem, mert ha igen, akkor az orvosi eset), akkor ennek a végére kell járnod. Először is döntsd el, hogy ez most egy kis hazugság volt (például: nem mondta el, hogy kapott egy egyest matekból, hanem te vetted észre az ellenőrzőjében) vagy egy régóta tartó BIG hazugság (példa:nem jár edzésre egy hónapja, miközben azt mondta, hogy jár és fogalmad sincs, hogy hol tölti az edzés időt és az arra szánt pénzzel mit kezdett).

Kis hazugságok

Mi is azt a véleményt osztjuk, miszerint sok kicsiből lesz a nagy. Tehát érdemes utánajárni, hogy miért füllentget a gyerek. Azért mert nem meri elmondani neked? Erről neked kell elgondolkodnod, mi több megváltoztatnod magadról azt a vélekedést, hogy

“anya mindenen kiborul, semmit nem lehet neki elmondani”.

Próbálj uralkodni magadon és például egy rossz osztályzatért ne akadj annyira ki. A második után meglesz a hatás! Amikor megtapasztalod, hogy a kamasz gyereked olyan dolgait is elmeri mondani, amin eddig kiakadtál, nagyon nagy örömmel fog eltölteni.

OLVASTAD MÁR?  Nyárpara

Nagy hazugságok

Ebben az a csavar, hogy vissza kell fejtened a kis hazugságokra a nagyot. Ez elsőre elég bonyolultnak hangzik, de ez a legegyszerűbb módja a kibogózásnak. Példa: ha nem jár edzésre már egy hónapja és erre valami véletlen folytán jössz rá. (Mert ugyebár előbb vagy utóbb, mindenre rájön az ember.)

  • Miután sokkolódtál, kérdezd meg tőle, hogy miért nem szeret edzésre járni.
  • Meséljen arról, hogy kit- vagy mit nem szeret.
  • Nincs sikerélménye?
  • Csak miattatok jár focira, de egyébként utálja csak nem merte elmondani?
  • Hülye az edző? Esetleg bántalmazza? Ezer oka lehet a döntésének.

Utána jöhet az a rész, hogy hova jár helyette. Miért pont oda, mi abban a helyzetben a jó neki.

A lényeg: ha lecseszed, soha nem fogja elmondani az igazságot, hanem egy újabb hazugságot fog elhitetni veled.

Ha megvan az ok, akkor igyekezz segíteni neki, hogy ne kerüljön ilyen helyzetekbe. Beszélj magadról, hogy amikor te hazudtál valakinek mi volt annak az oka, mi lett a következménye, stb. Ez persze idő. Mármint a saját kamasz gyerekedre szánt idő…

Összefoglalva: ha azt tapasztalod, hogy a kamasz gyerek hazudik, akkor borulj ki, igyál meg egy felest (vicc), tedd rendbe magad és utána nagyon nyugodtan kérdezd ki a gyereket. Ha azonnal nem akar válaszolni, akkor beszélj meg vele egy időpontot. Biztosítsd arról, hogy ez mindenkivel előfordul és szeretnél segíteni neki.

Egyik gyerek sem születik hazugnak, viszont minden anya nagyon könnyen és gyorsan formálhat hazug gyerekeket.

Ha szeretnél erről beszélgetni (egyedül vagy a kamasszal közösen) mediátorral, akkor írj a mediator@anyapara.hu email címre.

Fotó:www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!