Pályázat nőknek-induljatok!

Női orvosok, egészségügyi szakdolgozók, kutatók, tanárok, gyógyszerészek figyelem! A Richter a Nőkért program keretében pályázhattok támogatásra kreatív ötleteitek megvalósításához. A Richter Anna Díj célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, a társadalmi jóllét fontosságára, inspirálja az egészségügy, oktatás, kutatás, gyógyszerészetterületein dolgozó szakembereket, segítse újszerű ötleteik megvalósítását, megmutassa azokat a nagyközönségnek.

Pályázat nőknek és azt javasoljuk, hogy induljatok!

A pályázat olyan maximum öt fős csapatokat vár, melyek vezetői az egészségügyben, oktatásban dolgozó elhivatott nők, akik szeretnék intézményük, szervezetük, közösségük vagy a hozzájuk kapcsolódó páciensek, diákok körülményeit, mindennapjait jobbá tenni. A zsűri tagjai:

Szily Nóra pszichológus, újságíró.

“Kíváncsi vagyok, hogy milyen típusú ötletek születnek majd. Választani biztosan a szívemmel fogok, a lelkemet megérintő történeteket szeretem, ez nagyban befolyásolja majd a döntésemet.

Abban biztos vagyok, hogy egyes ötletek megvalósulása inspirálóan hat majd másokra, arra buzdítja majd a bátortalanabbakat, hogy érdemes belevágni, és a nőknek nagy szükségük van bíztatásra. Sokan nem hiszik el magukról, mennyi mindenre képesek.”

 

 

 

 

 

Rúzsa Magdi, Máté Péter-díjas énekesnő.

„A Richter Anna Díj hallatán nagyot dobbant a szívem, nem volt kérdés, hogy vállalom a feladatot, ráadásul, ha valaki, én igazán tudom, hogy érdemes merészet álmodni, mert igenis megvalósulhat!”

Valamint, Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány elnöke, Dr. Barna István belgyógyász és Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője.

A zsűri és a Richter Anna Díj stábja 2018. október 8. és november 30. között várja a pályázatokat,amelyekben a megjelölt területeken dolgozó nők, vagy az általuk vezetett csapat 2019. szeptember 30- ig megvalósítható terveiket bemutatják.

A pályázatok feltöltésének, valamint a legfontosabb információknak, híreknek a www.richterannadij.hu felülete ad helyet.

Oszd meg a véleményed velünk!

Szerző: |2018-10-11T16:20:41+00:002018.10.11.|Aktuális, Slide|