Minden ellenem dolgozott, mégis élek Nyárpara Sport, sportolás, sportoló Sztereotípiák Ez most a rákról fog szólni
2017.10.19.

Konkrét tippek a havi zsebpénz kiszámítására

Az előző héten írtunk arról, hogy a legfrissebb kutatások szerint havi négyezer forint körüli zsebpénzt adunk a kiskamasznak. Ezt az összeget nem feltétlenül a “mindennapokra” adjuk, hanem klasszikus értelemben zsebpénznek. […]

2017.10.12.

Az evés, a pénz és a tiszta ruha

A legegyszerűbb vélemény a kamaszokról mindig úgy kezdődik, hogy jaj de nehéz a szemtelen kamaszokkal az élet, de majd elmúlik. A szokásos szöveg, miszerint a kamaszok egyik napról a másikra megváltoznak, […]

2017.10.09.

A nagy középsuli választó sorozat- második rész

Az első részben két gimnáziumról írtunk szubjektív, az olvasók által küldött információk alapján. A beérkezett kérdéseket olvasva bízunk benne, hogy valamennyire sikerült orientálni benneteket. Az egész sorozatnak ez lenne a […]

2017.10.06.

Indul a középsuli választó sorozatunk

A középsuli választót azért találtuk ki, mert a kamaszokat nevelő anyák (szülők) egyik legnagyobb parája ez. Az más kérdés, hogy szerintünk nem kellene ennyit parázni ezen, de valamiért van egy […]

2017.10.02.

Ha kikerülnek a nagybetűsbe

Reggel trolira szálltam, ahol a szokásosnál is nagyobb nyomakodás fogadott. Lökdösődés és egymás taszigálása közben idősebb nénik perlekedtek idős bácsikkal, fiatalabbak kiabáltak vissza középkorú embereknek. Az ajtók már csukódtak

2017.10.01.

“Már tegnapra kellett volna”

Ritka az olyan pillanat, amikor (természetesen megváltoztatva a valóságos történetet és a szereplőket) beleátunk egy segítő folyamatba. Amikor ott vagyunk egy sztoriban, de mégsincs felelősségünk. Mert nem mi kérünk és […]

2017.09.30.

“Ne összegezzél, mert az már a vége”

Újabb ismeretlen “szereplőt” hoztunk nektek. A sorozat első részében Ritáról írtunk. Most pedig Varju Tamás az, aki ismeretlenül inspirál. Aki “férfiban” pontosan olyan lehet amilyen mi “nőben”.