Nyílt napi kisokos

Nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy aki a középiskolai nyílt napokra készül, az túl van már néhány nyílt napon az életében. Kezdődött az ovis nyílt napokkal, amikor a kis cukibabával (most mindannyian vegyük elő a kiskori képeket) mentünk megnézni az ovit és az óvónénit, aki birka türelemmel beszélt velünk amikor arról kérdeztük, hogy ugye minden pillanatát felvigyázza majd ennek a kis aranyos gyereknek? Nyílt napi kisokos a felvételizni készülő (az idei vagy a következő tanévben) kamaszoknak és kedves szüleiknek.

Megvolt az ovi (jártunk szülőire, ültünk a mimiatűr székeken, amiről lehetetlen volt normálisan felállni…, szedtük a faleveleket a kertben, vittük a tisztaságcsomagot, a váltócipőt, a gyümölcsöt, a rajzpapírt, stb.), és már jött is az általános iskola. Ott már “durvább” volt a nyílt nap, mert

nagy volt a tét, hogy ugyan már, hol tanul meg írni-olvasni ez a már csak közepesen cuki kisgyerek.

Körülnéztünk, végigkérdeztünk minden ismerőst, mindenkiben potenciális információforrást láttunk. Beültünk egy-két órára, gyanakodva figyeltük a tanárnénit, akiről általában szeptemberben kiderült, hogy 1. elment szülni, 2. másik iskolában tanít már, 3. nem ebben az osztályban lett végül osztályfőnök.

Eltelt 11-12 év (ezt számoltátok már egyébként?) és most itt a középiskolai nyílt nap!

Ha még nem választottatok- illetve bocsánat: nem választott a kamasz a te segítségeddel és támogatásoddal- iskolát, akkor IDE kattintva megtaláljátok az összes középsulit és a nyílt napjainak időpontját. Ha már megvan az a két-három iskola ahova mentek, akkor olvassátok el az Anyapara nyílt napi “kisokos” összefoglalóját.

  • “Én azt szoktam mondani a diákjaimnak, hogy ha azért nem olvasnak el egy könyvet, mert valaki azt mondta nekik, hogy rossz, az nagy élményektől foszthatja meg magát. Minden ember más, így sosem tudható, mit vált ki egy adott mű valakiben. Ugyanígy egy iskolát se ítéljünk el azért, mert egy ismerősünknek nem tetszik.”- mondta Tóth László, az Anyapara tanár szakértője, aki tanított a budapesti Europachule-ban és jelenleg az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium magyar – és etika tanára.
  • A nyílt napon beszélgessetek a diákokkal. Kérdezzétek meg őket nyugodtan, hogy mit szeretnek a suliban és mit nem. Miért jöttek pont ide és mi eddig a tapasztalatuk.
  • Ha van rá lehetőség, üljön be a kamasz egy elsős órára. (Van olyan suli, ahova előre be kell regisztrálni.)
  • Kérdezzetek rá a továbbtanulási statisztikákra. Ki-hova jelentkezett az érettségi után. Ez azért érdekes, mert ebből megtudhatjátok, hogy mennyire “erős” a középiskola.
  • Érdeklődjétek meg, hogy milyen foglalkozások (szakkörök, tanfolyamok, előkészítők) vannak a tanításon kívül.

Egyszerűen  csak sétáljatok végig a folyósokon és figyeljetek!

Összefoglalva: menjetek nyílt napra, küldjétek a kamaszt a nyílt napra és kérdezzetek a nyílt napon! Hallgassatok a megérzéseitekre, amellett, hogy tájékozódtok több forrásból is. És ne felejtsétek: a kamasz véleményét és döntését tiszteletben kell tartanotok.

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!

Szerző: |2018-11-02T09:03:04+00:002018.11.04.|Aktuális, Kamasz, Slide|