Észrevettétek, hogy sok olyan esemény, új tapasztalás van az életetekben amelyeket a kamasz gyereketek által tanultok meg? Hogy más életszakaszban vagytok tizenéves gyerekkel (gyerekekkel), mint ez előtt pár évvel, amikor még kicsik voltak? Szücs Szilvi írása.

Aki a kisgyerekkort „jól viselte”, annak a kamaszkor nagy valószínűség szerint nem jelent óriási változást. A „jól viselte” alatt azt értam, hogy a szülő mentálisan (fejben) felnőttként, kellő önismerettel állt hozzá a gyerekneveléshez akkor is és most is, amikor a kamasz gyerek lassan felnőtt lesz. Meg azt is értem ez alatt, hogy

saját magaddal szemben is felnőttként viselkedsz. Kontrolláld a gondolataidat és a tetteidet és képes vagy arra, hogy kimutasd a szeretetedet.

Mit tegyél, hogy jobb legyen a kapcsolatod a kamasszal?

Kamaszokkal való együttélés nem több, mint a fentiek alkalmazása. Készségszinten. De mi van, ha valakinek ez még nem megy? Semmi. Akkor már jó helyen vagy, ha megvan benned az igény arra, hogy elgondolkodj azon, hogy

miért érzem azt, hogy a kamasz gyerekemmel az élet egyre nehezebb, mi több elviselhetetlen?

Ha már itt tartasz (tehát magadtól kérdezed ezt és nem tőle, hogy miért ennyire elviselhetetlen), akkor neked jár mára egy óriási gratuláció! Komolyan. Gyerünk, kezdd el végigvenni, hogy az alábbiak közül mi az, ami megy és mi az, amit még csiszolnod kell. Segítünk ebben, ne aggódj.

Nem vagy egyedül.

Ne rágódj sokat a múlton

A gyerekkorod véget ért. Biztos voltak nehéz időszakok, ahogy mindenkinek. Mindenkinek a saját gyerekkora szép vagy éppen rettenetes. De ez nem muníció arra, hogy ezt a gyerekeden „torold meg”, még akkor sem, ha nem pont ezekkel a szavakkal gondolod. Hanem úgy, hogy egy húzósabb helyzetben azt mondod neki, hogy

nekem még ennyi sem volt, én örültem volna…Ismerős?

Ő egy másik ember. Más élet. Más valóság. Más jelen és más jövő. Helyezd el az életedben gyermekkorodat (szívesen ajánlunk erre módszereket) és vezesd végig, hogy mi történt és az milyen hatással van a jelenre és ezt hogyan lehet lezárni. Még akkor is, ha ez sok esetben nem lesz könnyű út.

OLVASTAD MÁR?  Az összeolvadtság életcsapdája

Ne akarj másoknak megfelelni

Ez nagyon nehéz, de ha meg tudod csinálni, óriási erőt ad. Senkinek nem kell megfelelned, csak a saját magad által kialakított értékrendnek. A barátnők, a nagyi, a férjed, a szeretőd nem „arra való”, hogy megfelelj nekik.

Nem vagy ciki, nem vagy gáz ha őszinte vagy magaddal és másokkal.

Így, ha bármit (értsd: bármit) mond rólad a kamasz gyereked vagy bárki, arra nem kell azonnal ugranod.

Ne parázz rá olyan dologra, amire egy idő után nincs ráhatásod

Tanulás. Nem tanul. Miért nem tanul, miközben már mindent kipróbáltál. Segítettél, elmagyaráztad, te sem értetted, tanárt fizettél, nem mentél el a barátnőiddel, mert tanultál vele, megcsináltad helyette…engedd el. A döntést add át a kamasz kezébe. Jó lesz.

Ő felelőssége, ő iskolája, ő felvételije, ő élete.

Ne parázz a változásoktól

Minden jel arra mutat, hogy a változás az életünk része és mindig velünk van. Csak lehet, hogy ezt eddig nem így gondoltad. A változással kezdeni valamit a mostani kamasz generáció alapvető tulajdonsága kell, hogy legyen. Már nincsenek kőbevésett dolgok, a világ elhalad melletted.

A változást kezelni, na az egy új kihívás! Erre kellene megtanítani a kamaszt, egész pontosan úgy, hogy

a te életedben bekövetkező változásokat úgy fogadod és adsz rá adekvát választ, hogy abból a gyerek tanulni tud.

A covid egyik nagyon fontos hozadéka, hogy a kamasz és a körülötted élő emberek „élőben” tapasztalják, hogy egy krízishelyzetre milyen válaszaid vannak. Hogyan kezelsz egy nem várt eseményt, milyen önuralmad van, hogyan kezeled a változást…

OLVASTAD MÁR?  "Ha a szülő be van gúbózva, a gyereknek esélye sincs"

Ha kiakadsz és elragadtatod magad, azután tudj elnézést kérni

Mindenki kiakadhat. Mindenki hisztizhet. Mindenki hibázhat. Az a lényeg, hogy utána mi következik. Hibáztatod a másikat? Rátolod a felelősséget? Elnagyolod a jelentőségét az egésznek? Vagy: belátod, hogy hibáztál, ezt el is mondod és átgondolod, hogy legközelebb mikor akadsz ki ugyanezen.

Ez is az önisemeret része, hiszen csak akkor tudod (akár utólag) végigjátszani és feldolgozni a történteket, ha látod magad kívülről, ha tudod, hogy mi indított be

Mi az a mediáció?

Mediátorként és Anyapara szerzőként igyekszem minden tudásomat a hozzám fordulók problémájára „terelni”.

Olyan szülő – kamasz mediációs lehetőséget kínálok, amely az adott családban felmerülő problémákra fókuszál. Arra törekszik, hogy mindkét fél számára hosszútávon megfelelő megállapodás jöjjön létre. A mediátor nem ad tanácsot, csak közös nevezőre hozza a feleket.

Hogy milyen kérdésekkel jönnek anyák/apák és a kamasz? Példák: nem szól hozzám napok óta, nem pakol el maga után, nem tanul, hónapok óta szemtelen, nem ismerem a barátait, állandóan elmegy és én nem tudom, hogy hova, semmit nem csinál, csak a telefonját nézi…Állandóak a konfliktusok, miközben lassan nagykorú lesz a gyerek.

Kamasznak és szülőnek is egy a célja: a megállapodás.

A szülő – szülő mediáció akkor jöhet szóba, ha az apa és az anya nem ért egyet bizonyos kérdésekben a gyereket, gyerekeket illetően.

Ilyen minden családban előfordul, tehát nehogy azt gondoljátok, hogy csak nálatok!

Ha érdekel a mediáció ITT olvashatsz ról és ITT jelentkezhetsz és küldöm a részleteket.

Oszd meg a véleményed velünk!