Háy János könyve a Mélygarázs, a szabadságról szól, vagyis arról, hogy hiába tudja az ember, hogy mit akar, ha nincs meg a szabadsága arra, hogy változtasson rajta. Nagyon nehéz egy kamasznak láttatni (mert mondani nyilván semmi értelme, ha közben nem ezt látja), hogy hosszútávon nem éri meg mindig csak látszani, látszani...Bábel-Szücs Szilvi írása.

Itt olvashattok egy régi interjút, és egyben hadd osszak meg egy személyes történetet vele kapcsolatban. Valamelyik nap előttem állt a közértben és arra gondoltam, hogy milyen érdekes az, hogy viszonylag sok emberrel állok kapcsolatba, találkozom velük, meghallgatom őket és szinte alig van igazán közös gondolatunk.

Miközben itt áll egy idegen pali a kosarával, aki fontos dolgokban ugyanazt gondolja, mint én.

Idézet az interjúból:

“Simán elindulhatsz egy olyan úton, ami lehet, hogy nem a te utad, hanem az általános társadalmi értékrendet leképező út.

Sikeres, gazdag akarsz lenni, hogy a közösség, ami körbevesz téged, pozitívan ítéljen meg, miközben elfelejted azt, hogy valójában van egy belső történetünk is, a személyiségünk folyamatos mozgásának a belső története, és te ezt simán feláldozod a külső elvárások oltárán.

Rájönni 50 évesen, hogy ez a hamis áldozathozatal megtörtént, az elég szar dolog.

Merthogy van-e még mód, s nem utolsósorban idő, hogy korrigáljunk? Legtöbbször hiányzik az erő, a belső akarat a korrekcióhoz, s akkor a változtatásról lemondó ember elkezdi isteníteni a saját életútját, egyedülinek, kizárólagosnak és a legjobbnak minősíteni.”

Hogyan kapcsolódik ez a kamaszokhoz?

Úgy kapcsolódik, hogy ilyenkor mondod azt, hogy mindent megtettem és mégsem elég, közben azt érzed, hogy az elmúlt években talán csak pillanatokra voltál őszinte magaddal és vele.

Hogy a másodperc töredékére tudtál önazonos lenni, akkor is csak azért, mert felhajottál egy pohár bort és “megártott”.

A kamasz pedig egyáltalán nem hülye. Még az sem, akiről azt gondolod, hogy “hát ennek nincsenek gondolatai, csak a mobilját b….tatja”. Viszont sosem mondta el, hogy mit gondol rólad (rólatok).

És ott álltok egymással szemben- vagy ültök egymás mellett a kanapén- a felnőttek és a mindjárt felnőtt gyerek. Akit kiráz a hideg amikor menni kell a vasárnapi ebédre és- jó esetben- azon gondolkodik hétköznap a munkahelyén, hogy vajon elég-e a vasárnapi ebéd a saját gyerekének. És nem beszélgettek semmiről csak kanalazzátok a levest, ami egyébként nagyon finomra sikerült ma is.

Az anyapara oldalnak lassan négy éve az a legfontosabb küldetése (mert van neki, anélkül nem megy), hogy merjetek elgondolkodni magatokról bárhány évesen.

Ez nem korfüggő.

Beismerni,

elismerni,

elengedni,

megengedni (magunknak),

nyitottnak lenni,

nyitottá válni,

szeretni,

elkezdeni szeretni nem korfüggő.

Ha mertek, akkor a kamasz felé is azonnal megy a jelzés, hogy az anyám beismert, elengedett, nyitott olyan dolgok felé amiről nem gondolta volna, hogy egyszer, hogy valaha…

Irtó nehéz, de egy biztos: nem lehet rossz a vége.

Életről, szerelemről, testről, halálról, szexről beszélgetünk az Anyapara podcast csatornáján. Kattints a képre és #Hallgassránk!

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!