Háy János könyve a Mélygarázs, a szabadságról szól, vagyis arról, hogy hiába tudja az ember, hogy mit akar, ha nincs meg a szabadsága arra, hogy változtasson rajta. Nagyon nehéz egy kamasznak láttatni (mert mondani nyilván semmi értelme, ha közben nem ezt látja), hogy hosszútávon nem éri meg mindig csak látszani, látszani...Bábel-Szücs Szilvi írása.

Itt olvashattok egy interjút vele és egyben hadd osszak meg egy személyes történetet vele kapcsolatban. Valamelyik nap előttem állt a közértben és arra gondoltam, hogy milyen érdekes az, hogy viszonylag sok emberrel állok kapcsolatba, találkozom velük, meghallgatom őket és szinte alig van igazán közös gondolatunk. Miközben itt áll egy idegen pali a kosarával, aki fontos dolgokban ugyanazt gondolja, mint én. Idézek az interjúból:

“Simán elindulhatsz egy olyan úton, ami lehet, hogy nem a te utad, hanem az általános társadalmi értékrendet leképező út. Sikeres, gazdag akarsz lenni, hogy a közösség, ami körbevesz téged, pozitívan ítéljen meg, miközben elfelejted azt, hogy valójában van egy belső történetünk is, a személyiségünk folyamatos mozgásának a belső története, és te ezt simán feláldozod a külső elvárások oltárán.

Rájönni 50 évesen, hogy ez a hamis áldozathozatal megtörtént, az elég szar dolog.

Merthogy van-e még mód, s nem utolsósorban idő, hogy korrigáljunk?

Legtöbbször hiányzik az erő, a belső akarat a korrekcióhoz, s akkor a változtatásról lemondó ember elkezdi isteníteni a saját életútját, egyedülinek, kizárólagosnak és a legjobbnak minősíteni.”

Hogyan kapcsolódik ez a kamaszokhoz?

Itt jön a filmben az a rész, hogy a kamasz, aki közben felnőtt lett rájön, hogy az évek során mennyi hazugságot tolt rá az anyja vagy (és) az apja. És mivel soha nem volt hozzájuk őszinte (csak azt hitték, hogy az) ezt sem vitatja meg velük. És ott állnak egymással szemben- vagy ülnek egymás mellett a kanapén- a felnőttek és a felnőtt gyerek. Akit kiráz a hideg amikor menni kell a vasárnapi ebédre és azon gondolkodnak hétköznap a munkahelyükön, hogy vajon elég-e a vasárnapi ebéd a saját gyereküknek. És nem beszélgetnek semmiről csak kanalazzák a levest, ami egyébként nagyon finomra sikerült ma is.

Az anyapara oldalnak lassan négy éve az a legfontosabb küldetése (mert van neki, anélkül nem megy), hogy merjetek elgondolkodni magatokról bárhány évesen. Ez nem korfüggő.

Beismerni,

elismerni,

elengedni,

megengedni (magunknak),

nyitottnak lenni,

nyitottá válni,

szeretni,

elkezdeni szeretni nem korfüggő.

Ha mertek, akkor a kamasz felé is azonnal megy a jelzés, hogy az anyám beismert, elengedett, nyitott olyan dolgok felé amiről nem gondolta volna, hogy egyszer, hogy valaha…

Irtó nehéz, de egy biztos: nem lehet rossz a vége.

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!