Vannak persze kivételek, akik szívesen mennek olyan kiállításokra, ahol „régi” képeket lehet nézegetni. Megnézi, továbbmegy, megnézi, körülnéz, hogy most akkor mit nézzek és továbbmegy tíz perc alatt egy száz festményes kiállításon.
Azért, mert nem mond neki semmit a rőzsehordó meg az ásító inas meg a Bábel torony. Azért nem, mert nem érdekli, nem kötődik hozzá semmilyen ismerete.Most mindegy, hogy ez miért van, hagyjuk…
Aztán simán lehet az is, hogy megnézi és megtetszik neki és kérdez. Ilyet leginkább úgy lehet „elérni”, hogy tárlatvezetésre viszed vagy magatok mellé vesztek egy olyan barátot, ismerőst, rokont, aki vágja a kontextust. Na, akkor van értelme!
Illetve itt van most ez a szuper „kísérlet”, hogy Neményi Márton úgy gondolta, hogy a klasszikus magyar festmények főszereplőit, „idehozza” nekünk 2015-be. A teljes cikket a Nők Lapja Cafén, illetve a fantasztikus képtárat ITT találjátok meg.
„Csak egy játék, se több, se kevesebb. Kíváncsi voltam, hogy működik a nemzetőr a romkocsmában, Hunyadi Lászlóék a talponálló vécéjében, a csellózó nő a négyes–hatoson, az ásító inas a kettes metrón.
Hogy keményebb legyen a kihívás, és még véletlenül se a fotókat komponáljam a festmények köré, hanem fordítva, feltételül szabtam magamnak, hogy csak azokból a képekből dolgozhatok, amiket az – egyébként nem éppen csúcskategóriás – mobilomon találok. Az esetleges, összevissza komponált életképeket pedig nem manipulálhattam. Íme az eredmény – ha csak fele olyan vicces és tanulságos lesz néznetek, mint nekem összeraknom volt, már megérte.”
Oszd meg a véleményed velünk!