Bodor Johanna Nem baj, majd megértem könyvében a főszereplő (az író) 18 éves . 

A család (Apja: Bodor Pál/Diurnus, ha valakinek ez mond valamit) Romániában él és 83-ban úgy döntenek, hogy kivándorolnak Magyarországra. Igen ám, de ezt csak úgy lehet, ha valaki névházasságot köt a családból egy magyarral és ez a valaki a lányuk lesz, aki nem mellesleg sikeres balett táncos.

A sztori azt a két évet mutatja be amikor Johanna tök egyedül (18-20 éves koráig) él a bukaresti lakásukban és próbál úgy tenni, mintha ő egy rendes román állampolgár lenne, miközben a barátai közül is csak a legjobbakra számíthat. Esténként már nincs víz+áram, kiderül, hogy a gyerekkori szerelme rá várt évekig, fel-fel bukkan benne az eddig nem ismert depresszió is. Megtapasztalja az első szerelmet és azt, hogy milyen igazán jó nőnek lenni. Átéli, hogy a névházasság mennyire nehéz dolog, hogy rettenetesen tud hiányozni a család.

Közben persze folyamatosan ott van az olvasóban a kérdés, hogy vajon én megtenném-e ezt vagy feltenném-e ezt a kérdést gyerekeimnek, hogy maradna egyedül? Továbbmegyek: elfogadnám-e a döntésüket, hogy így segítenek. Mennyire lehet egy ilyen egyedüllét építő ebben a korban? Valamint mit adhatott neki az a felelősség, hogy 18 évesen (amikor valljuk meg, elvileg kell, hogy tudjon dönteni az ember. De ha arra gondolunk, hogy a gyerekeink kb. ennyi idősek mindjárt…) eldöntött egy ilyen komoly kérdést és (a lényeg) végig is csinálta.

OLVASTAD MÁR?  Mire van szüksége egy kamasznak az anyjától?

Nyilván családi vonás, de nagyon jól ír, van íve a könyvnek.

Ha neked is van könyvajánlód, ami kapcsolódik a kamaszkorhoz, akkor írj nekünk vagy az oldal alján kommentáld ezt a bejegyzést. Köszönjük!

Fotó: Bábel Vilmos Tamás

Oszd meg a véleményed velünk!