Bodor Johanna Nem baj, majd megértem könyvében a főszereplő (az író) 18 éves . 

A család (Apja: Bodor Pál/Diurnus, ha valakinek ez mond valamit) Romániában él és 83-ban úgy döntenek, hogy kivándorolnak Magyarországra. Igen ám, de ezt csak úgy lehet, ha valaki névházasságot köt a családból egy magyarral és ez a valaki a lányuk lesz, aki nem mellesleg sikeres balett táncos.

A sztori azt a két évet mutatja be amikor Johanna tök egyedül (18-20 éves koráig) él a bukaresti lakásukban és próbál úgy tenni, mintha ő egy rendes román állampolgár lenne, miközben a barátai közül is csak a legjobbakra számíthat. Esténként már nincs víz+áram, kiderül, hogy a gyerekkori szerelme rá várt évekig, fel-fel bukkan benne az eddig nem ismert depresszió is. Megtapasztalja az első szerelmet és azt, hogy milyen igazán jó nőnek lenni. Átéli, hogy a névházasság mennyire nehéz dolog, hogy rettenetesen tud hiányozni a család.

Közben persze folyamatosan ott van az olvasóban a kérdés, hogy vajon én megtenném-e ezt vagy feltenném-e ezt a kérdést gyerekeimnek, hogy maradna egyedül? Továbbmegyek: elfogadnám-e a döntésüket, hogy így segítenek. Mennyire lehet egy ilyen egyedüllét építő ebben a korban? Valamint mit adhatott neki az a felelősség, hogy 18 évesen (amikor valljuk meg, elvileg kell, hogy tudjon dönteni az ember. De ha arra gondolunk, hogy a gyerekeink kb. ennyi idősek mindjárt…) eldöntött egy ilyen komoly kérdést és (a lényeg) végig is csinálta.

OLVASTAD MÁR?  A szentek élete

Nyilván családi vonás, de nagyon jól ír, van íve a könyvnek.

Ha neked is van könyvajánlód, ami kapcsolódik a kamaszkorhoz, akkor írj nekünk vagy az oldal alján kommentáld ezt a bejegyzést. Köszönjük!

Fotó: Bábel Vilmos Tamás

Oszd meg a véleményed velünk!