Vannak témák, amelyek vissza-visszatérnek az ember gondolataiba. Teljesen váratlan helyzetekben csapódnak be, kezdik ki a mindennapok pár percét. Számomra ilyen téma például az anya-gyerek kapcsolat, amelyet nevezhetnék úgyis, hogy “jó anya vagyok-e”, de az valahogy nem adja vissza azt a rengeteg kérdőjelet ami egy éles szituációban kattog a fejemben.

Ahogy nő a kamasz és inkább közelebb kerül a felnőttkorhoz teljesen más kérdéseket fogalmaz meg az ember magának, mint ezelőtt pár évvel.

Sokszor gondolom például azt, hogy milyen jó lett volna sokat olvasni tizenéve arról, hogy a biztonságos kötődés például mit jelent, milyen jelentősége van az ember életében és

vajon tényleg igaz-e, hogy ha megpakolod a mentális hátizsákját a gyereknek, akkor elvégezted a munkád nagyrészét.

Dr. Keresztes Zoltán pszichiáter szavai tökéletes útravalót adnak azoknak is, akiknek még közelebb van a gyerek a gyerekkorhoz és azoknak is, akiknek inkább a felnőttkor felé lépdel a kamasz gyerekük. A tükrözésről beszél, a mentális hátizsákról, amit otthon pakolnak meg (vagy éppen hagynak üresen) a szülők, a manipulálás gyökereiről, arról, hogy ha tudom ki vagyok és erről beszélni is tudok (hiszen megtanítottak otthon), akkor kevésbé (vagy egyáltalán nem) lehet bevinni engem a málnásba.

Mert amikor már ott lennék, hogy gyere már!, akkor azt merem mondani, hogy bocs, nekem ez nem jó. És ezt nem magyarázgatom, bizonyítom évekig a másiknak, hanem egyszerűen eldöntöm és továbblépek lelkiismeretfurdalás és hosszú ideig tartó önmarcangolás nélkül.

A pszichiáterrel készült interjút a nepszava.hu oldalon Magyar nap a pszichiátrián címmel ITT olvashatod el. Mi csak a legfontosabb részeket emeltük ki.

A kötődésről, amit sokan félreértelmezünk

“A modern világ népességének 25 százaléka érintett valamiféle személyiségzavarban.

Statisztikailag minden családban van egy problémás eset. Az egyik magyarázatot a kötődéselmélet adja meg.

A kötődés gyermekkorban alakul ki nagyjából fél és nyolcéves kor között, és egy szerető, biztonságot nyújtó családot és ugyanilyen anyát feltételez: a kötődés az anyához a legerősebb. Minél több, a lelkiállapotával kapcsolatos pontos tükrözést kap egy gyerek, annál boldogabb és annál egységesebb a személyiségfejlődése.

Egy kis mentális hátizsákot kap tehát mindenki, és ha ezt a működő család jól megrakja, ha a gyerek biztonságosan kötődik, akkor ezek a kis hamuba sült pogácsák mindenhová elkísérik. Nem kell megenni, elég a zsebbe nyúlni, és megtapogatni őket.

Minél kisebb és üresebb a mentális hátizsák, annál inkább sodorható és manipulálható az ember, és annál válik a saját identitásával hadilábon álló személyiséggé.

A fájdalmas törődetlenség mellett még az értelmes, tehetséges emberek is labilis identitásúak lesznek, alacsony frusztráció- és szorongástűrő kapacitással.

„Ha kiszámítható, szeretetet és biztonságot adó interakciók veszik körül a gyereket, akkor kicsi az esélye annak, hogy felnőttkorban korrumpálhatóvá (corruptibility) válik” – mondja a pszichiáter. De ez a korrumpálhatóság nem feltétlenül a pénz elfogadását jelenti jogosulatlan előnyökért, hanem bármilyen torz értékközösséggel azonosulást.

A labilis és nem autonóm egyén tud elvtelenné válni, így lesz sodorható, érdekvezérelt és rövid távú életstratégiákon dolgozó.

Tudom, ki vagyok, és ezt el is tudom mesélni.

Ha az ember ily módon jóban van saját magával, és a mentális hátizsákja sem üres, akkor kialakul egy olyan értékrendje, nézetrendszere, amiben nincsenek indulatok.

Mert megtanulja, hogy „nem én vagyok az a dolog”. Nem vagyok vele egy. Nem vagyok kiszolgáltatottja. Vannak érveim mellette és ellene.

Erről beszél a pszichiáter, amikor arról kérdezik, miként lehet ellenpontozni az elvakult embereket, tömegeket. A kulcs az individualizáció. Merjünk önállóak lenni, tudjuk azt mondani: nincs igazad. „Ránézek egy Soros-plakátra, és azt mondom: hülyeség. De nem kell erről meggyőzni senkit.

A frontális megoldások nem vezetnek sehová, egy százalék alatt van a hatékonyságuk.

Akiknek a lelki működéseit meghatározza a hasítás, ők csak dichotómiákban, kettősségekben tudnak gondolkodni. Vagy ez, vagy az. Nincs átmenet. Ezért nem érdemes kognitív csatározásokba belemenni, mert nem lehet belőle jól kijönni.”

Fotó:pexels.com

Ha szeretnél találkozni velünk, gyere el a következő rendezvényünkre, amelyről ITT olvashatsz. A rendezvény alapkérdése a kamasz identitáskírzise és ezzel együtt a mi megzizzenésünkHa érdekel, írj egy JÖVÖK-et ide: anyapara@anyapara.hu és küldjük is a részleteket!

Oszd meg a véleményed velünk!