Érdekes dolog ez az önkéntes munka. Azért érdekes vagy inkább különleges dolog, mert pláne kamaszkorban rendhagyó érzéseket hozhat ki az emberből. Még akkor is, ha nem az egész nyáron tolja a gyerek, hanem mondjuk első alkalommal csak pár napig.
Ez alatt az idő alatt a kamasz megtapasztalja azt az érzést, hogy másokon segíteni egyáltalán nem nehéz dolog és nem mellesleg iszonyú jó érzés. Azért jó, mert nem várhat érte cserébe semmit.
Ha csak annyit elértek náluk, hogy minden évben rendszeresen végezzenek önkéntes munkát, akkor már jófejek vagytok és nem mellesleg jófej a kamasz gyereketek is.
Nem kell ezt túlparázni, írunk pár tippet, hogy hol és mit lehet önkénteskedni, próbáljátok ki!
Első körben nézzetek szét a környezetetekben, mert simán lehet, hogy az utca végében az ovi épp kifestetné a termeit, de nincs aki megfogja a pemzlit. Vagy érdeklődjetek közösen (ne egyedül menj, vigyél magaddal legalább egy kamaszt🙂 az állatmenhelyeken, kérdezzétek meg, nincs-e szükség segítségre az idősotthonban vagy bármilyen más intézményben.
Ha nem találtatok semmit, akkor nézzétek meg az Önkéntes Központ Alapítvány honlapját ITT és biztos, hogy találtok melót. Ráadásul ezt a honlapot nem három éve frissítették, hanem napi szinten lehet keresgélni. Szintén ilyen az Utcáról a lakásba egyesület vagy a Budapest Bike Maffia.
Ha uncsi a magyar valóság, akkor irány külföld! Az eduline.hu írta pár napja, hogy rengeteg külföldi biogazdaság és magánember keres nyárra diákokat, akik szállásért és ellátásért cserébe segítenek nekik a földeken, a farmon vagy a ház körüli munkákban. Ilyen ajánlatokat találtok a Help Exchange honlapján, vagy a workaway.info oldalon. A Service Civil International (SCI) hazai tagszervezete, az Útilapu nemzetközi önkéntestáboraiban egy külföldi diákokból álló csapat munkáját koordinálhatjátok, ami lehet környezetvédelem; közösségi terek felújítása, gyerekekkel vagy menekültekkel való foglalkozás is.
Az Európai Önkéntes Szolgálattal (European Voluntary Service) két héttől tizenkét hónapig tartó időszakra mehetnek a fiatalok külföldre önkéntesként. Különböző területeken dolgozhatnak, az állatvédelemtől hátrányos helyzetű csoportok segítésén át a kultúráig. Az összes lehetőséget itt nézhetitek meg.
Szóval próbáljátok meg „rábeszélni” őket, hogy akár haverokkal, barátnőkkel együtt menjenek és segítsenek másokon, mert az jó érzés.
Fotó:www.pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!