A fiatal felnőttek közel 70 százaléka valamilyen okból kifolyólag nem tud vagy nem akar felnőttkorában sem elköltözni a szüleitől. Az okok nagy része feltehetőleg anyagi természetű és ez a korosztály nagyrésze 18-25 éves. Ez azért érdekes, mert abban azért nincs semmi különös, hogy amíg középiskolába jár a gyerek- és ez bizony akár 20 éves kor is lehet-, addig a szüleinél lakik. Azaz: felnőtt lettem, de még anyámmal élek.

Ez az időszak már nem a kamaszkor, bár lehet, hogy sokan ekkor élik meg a kamaszkorukat, amit esetleg elfelejtettek kiélvezni tizenévesen. De a kamaszkorban bizony valamennyire fel lehet arra készülni, hogy

egyszer “lelép” a gyerek a háztól.

Erre nekünk parázó anyáknak is tréningezni kell magunkat és jobb minél előbb ezt elkezdeni. A kamasz számára is meg kell tanítani néhány alapvető dolgot, ami megkönnyíti az önálló életre “vágyást”.

Sok esetben egyszerűen azért marad a szüleivel még felnőtt korában is a gyerek, mert semmilyen önállóságra nem tanította meg a kedves anyuka/apuka, különböző okok miatt.

Vagy azért önállótlan egy fiatal felnőtt, mert sokkal kényelmesebb volt az anyukának ha elvégezte helyette még azokat a tevékenységeket is, amelyekre éppen csak rágondolt a gyerek…vagy azért, mert nem volt ideje arra, hogy megtanítsa neki, hogyan kell akár csak egy napig is ellátnia magát.

OLVASTAD MÁR?  Egyetemisták, pályázzatok ötletekkel!

Az, hogy mikor időszerű az önálló élet, az mindenkinél máskor van, de nyilván van egy átlagéletkor, amikor már ciki otthon lakni. Amikor önálló feladatai, programjai vannak egy huszonévesnek, amikor már dolgozik és olyan céljai vannak, amelyek hosszútávúak vagy egyszerűen csak ki szeretné próbálni magát- és hagyják őt!-, akkor van ott az ideje, hogy elköltözzön.

De vissza a kamaszkorhoz, ahol minden kezdődik!

Milyen dolgokat kell megtanítanunk nekik, hogy amikor ott lesz az ideje, hogy elköltözzön, amikor szeretne elmenni, akkor ezt könnyebben tegye? Ha ezt elhalasztjuk (mindegy miért), akkor bizony ezt huszonévesen kell megtanulnia, ami sokkal fájdalmasabb, mint korábban.

Írtunk a kamasz felelősségéről ITT, ahol egy elég konkrét példával illusztráltuk, hogy meddig terjed a mi és honnantól kezdődik az ő felelőssége. “Ha megtanítottuk a wc kefe használatára, akkor az ő felelőssége, ha nem használja.” Ez most viccesen hangzik, de huszonévesen ennek a “tanításnak” óriási szerepe lesz!

Írtunk arról, hogy melyek azok az alapdolgok, amelyeket tudnia KELL egy kamasznak, különben elveszik. Ezek olyan dolgok, amelyeket ha évekig “gyakoroltok”, akkor ezekkel már nem kell foglalkoznia, ezek már a napi rutinná válnak.

OLVASTAD MÁR?  Amikor kamaszt büntetünk, jellemzően magunk megyünk a pofonért

Kedves anyukák! Senki nem szeretné már “házon kívül” látni a gyerekét, szó sincs erről: mindent a maga idejében. Pont ez a lényeg.

Ahogy neked is feltűnik, hogy valamelyik barátnőd most éli kamaszkorát negyven évesen, mert anno ki sem mozdult otthonról vagy éppen nem érdekelte őt semmi, vagy később csak a férje és a gyerekek édekelték…

Hidd el, hogy az is fel fog tűnni, ha a cuki kis gyereked harminc évesen még mindig téged vár, hogy megmelegítsd neki a pörköltet.

Készülni kell nekünk is és nekik is. Ahogy Esterházy Péter írta:

“Azt látom, hogy felnőtt gyerekeinket felnőttnek tekinteni, az nem megy magától. Azt akarni kell, és egy ideig nem sikerül. Különösen cseles, amikor az embert azt hiszi, hogy már sikerült. Így a nem-sikerültségre reagáló gyereket (!) háládatlannak tekintjük, és főleg gyereknek.”

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!