Ha kamasz lányom lenne, akkor az egyik napsütéses, tavaszi délutánon megnézném vele közösen a Szürke ötven árnyalatát DVD-n. Valószínű, hogy nem venném meg, mert kétszer biztos nem kapnám le a polcról, inkább kikölcsönözném a sarki kölcsönzőből, ahova amúgy is vissza kellene már vinni egy filmet. Azért nézném meg ezt a filmet a lányommal- ami egyébként semmilyen szinten nem áll közel a filmes ízlésemhez és érdeklődési körömhöz-, mert megspórolna számomra jó sok álmatlan éjszakát.

Nagyon kevés anya van, aki elmagyarázza a lányoknak, hogy ez a film gáz. A prűdség és a teljes kommunikációs hírzárlat övezi a kamaszokkal a szexről való beszélgetést. Óriási hájp volt/van a film körül. Mindenki (mindenki=fodrásznál, buszon, munkahelyen, iskolában, barátnők közt)  arról beszél, hogy végre itt egy folytatásos könyv/film, amely kendőzetlenül mutatja be mindazt,

amelyre a háziasszonyok többsége a paprikás krumpli kavargatása közben kéjesen vágynak.

Eddig teljesen oké, hiszen a könyv elvileg felnőtteknek íródott, akik- jó esetben- már túl vannak néhány  tapasztaláson az életben és pontosan tudják hova tenni a sztorit.

A kamasz lányok, akik még szüzek vagy épp ebben a percben kezdődik a szexuális életük- vagy éppen nem kezdődik, mert még nincs kivel-, azok pont nem tudják elhelyezni a térképükön a történetet.

Ne mondjátok, hogy erre a sztorira egy fiatal lány azt mondja, hogy oké, ez érdekes, néha kicsit durva, valójában kicsi a valószínűsége, hogy így történik a való életben és alapvetően a szimpla szex néhány árnyalattal is teljesen oké.

Nem, feltehetőleg nem ezzel a gondolattal a fejében jön ki a moziból, dobja el a könyvet az utolsó oldal után egy gyerek. Aki nem olvasta a könyvet az alapsztori leegyszerűsítve:  hányatott gyerekkor, családon belüli erőszak, anyaféltés, anyakomplexus, gazdag nevelőszülők, sok pénz, szétcseszett fiatalkor, kiégett 27 éves kor. Kompenzálás, szexuális aberráció.

OLVASTAD MÁR?  Ne szólj bele fiam, nem a te dolgod!

A Szürke ötven árnyalatát azért kell közösen megnézni, mert egy kamasz lány élete nem abban a fázisban van, amely ezt a látszólag egyszerű “Én nem szeretkezek. Én baszok. Keményen. Én baszok.” összefüggést könnyedén a helyére tegye. Továbbmegyek: nem elég az, hogy elmond a kamasznak: használjon óvszert és vigyázzon, ne essen teherbe. Hogy vannak a szexuális úton terjedő fertőzések és ha azt megkapod, akkor baj lesz.

Ezzel csak annyit tettél, hogy kipipáltál egy kötelező kört, egy olyan kört, amit egyébként egy vadidegen is elmondhat a kamasz gyerekednek.

A fontos rész ott kezdődik amikor arról beszélsz neki, hogy a szeretkezésnek csak egy apró mozzanata a fizikai rész. Az összes többi, ami miatt vagy működik vagy nem, az fejben dől el. Ha képes vagy elmondani a kamasz gyerekednek, hogy szeretkezni valakivel mennyivel több, mint amit a neten vagy a filmeken lát, akkor- bár ezt igazán sosem fogod megtudni és leellenőrizni sem, mint a házi feladatait-, de legalább reménykedhetsz.

Hogy ott, akkor amikor tök egyedül lesz a testével és a lelkével és arról dönt, hogy igen vagy nem, akkor legalább kis esély lesz arra, hogy visszagondoljon arra, amit mondtál neki. 

Mire készüljön, aki megnézi közösen a kamasz lányával a filmet

Az alábbiakban szó szerint idézett 444.hu részletezés a végére maradt annak, akit nem zavar a spoiler, olvassa el nyugodtan, miről marad le, ha nyerni akar 2 értékes órát az életéből:

  1. 41-45. perc: Kiderül, hogy a főhősnő szűz, a helyzetet egy romantikus keféléssel orvosolják (gumival).
  2. 48-50. perc: Egy közös fürdés után majdnem megtörténik az első kötözős szex, de megjön a mama.
  3. 62-65. perc: A film felénél viszont mégis jön a kötözős szex: szürke nyakkendővel köti ki a milliárdos a bölcsészt, bort köp a szájába, jégkockával nyalja végig, aztán hátulról magáévá teszi (utoljára gumival, innentől fogamzásgátló tablettát használnak). Közben Beyoncé szól.
  4. 78. perc: A milliárdos-szerető tenyérrel elfenekeli a főszereplőt.
  5. 84-90. perc: A férfi a játszószobában letérdelteti a nőt, ostorral rácsap egyet a tenyerére, aztán a plafonhoz bilincseli, majd ostorral megcsapkodja a testét, mielőtt durva kötözős szexszel befejezi. Mint az előző romantikus baszásnál, itt is Beyoncé szól.
  6. 106-108. perc: Ismét a játszószobában vannak, de most a férfi kötéllel köti ki az ágyra a nőt. Lassítva mutatják, hogy először pávatollal simogatja, majd korbáccsal üti, végül kinyalja a nőt.
  7. 112-114. perc: Ez a csúcspont, amikor megváltozik a két szereplő kapcsolata, miután a férfi „bevezeti a nőt a kemény szex világába”: az asztalra fekteti, majd hatszor a seggére csap egy nadrágszíjjal. A nő elmenekül, és a film véget ér.
OLVASTAD MÁR?  Mintakamaszt nevelők szevasztok!

További kritiák „anyáknak”: itt, itt és itt.

Fotó:www.media-adict.hu

Elindult a hírlevelünk, amit garantáltan reklámmentes. A legutóbbi a válásról szólt. Aki szeretne ilyet, írjon nekünk és küldjük. Egyébként ITT lehet feliratkozni rá. Köszönjük!

Oszd meg a véleményed velünk!